FTC: Doll hazahozná Stiebert – „Megnézzük, lehetséges-e”

2015.12.08. 09:54
null
Stieber klubjában nem jut játéklehetőséghez – érthető, ha váltani akar (Fotó: AFP)
Thomas Doll, az FTC labdarúgócsapatának vezetőedzője a Hamburger Morgenpostnak elmondta, célja a következő szezonra úgy megerősíteni a csapatát, hogy az minimum az Európa-liga csoportköréig eljusson. Doll hamburgi kapcsolatait kihasználva szívesen hazahozná a HSV kevés játéklehetőséghez jutó magyar szélsőjét, Stieber Zoltánt.

„Napirenden szerepel az ügy, és hamarosan megtudjuk, vajon lehetséges-e az átigazolása. Talán van esélyünk” – mondta Doll a Hamburger Morgenpostnak.

Az FTC edzője abban reménykedik, hogy az Európa-bajnoki szereplés miatt Stieber mindenképpen olyan csapathoz akar kerülni a téli átigazolási időszakban, amelyben rendszeres játéklehetőséghez jut.

„Játszania kell az Eb előtt. Amennyiben Németországból is befutnak érte ajánlatok, akkor természetesen nagyon nehéz dolgunk lesz” – vélekedett Doll.

Stieber Zoltán 2017 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkezik Hamburgban. A szélső a 2015–2016-os idényben csupán két bajnokin kapott lehetőséget – összesen öt percre vetette be Bruno Labbadia, a HSV trénere.

A sárvári születésű Stieber Zoltán 2005-ben állt légiósnak, előtte három évig Újpesten futballozott.

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24
Ezek is érdekelhetik