Újpest: Hazard „villámgyorsan” távozhat a Megyeri útról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.28. 10:39
Roderick Duchatelet, az Újpest labdarúgócsapatának tulajdonosa egy belga lapnak beszélt Kylian Hazard, a Chelsea-ben futballozó Eden Hazard öccséről, aki hamarosan távozhat a Megyeri útról. 

Duchatelet elmondta, ha Hazard állandósítani tudja a jó formáját, nem sokáig marad Újpesten, véleménye szerint ugyanis kétségtelen, mekkora tehetség a belga szélső.

„Kylian Újpesten megkapja az időt és a lehetőséget arra, hogy fejlődjön. Nyugodt körülmények között futballozhat, csak a saját játékára kell fókuszálnia – idézi Roderick Duchatelet-t a voetbalbelgie.be. – Ez meg is látszik a teljesítményén, kiváló formában játszik, igaz, még így is vannak jobb és rosszabb időszakai.”

Hazard 12 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, 11-szer kezdőként, egyszer csereként állt be, első magyar élvonalbeli gólját az előző héten a Honvéd ellen szerezte meg.

„Ha kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, nem ingadozik a formája, akkor villámgyorsan elkerülhet innen, mert kétségtelen a tehetsége” – tette hozzá Duchatelet.

A belga szélső az előző szezonban hazája élvonalában az SV Zulte Waregem labdarúgója volt, ám a bajnokságban csupán egy perc játéklehetőséghez jutott.

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik