PAFC: Fiola sérülten tért vissza, nem játszhat Békéscsabán

Vágólapra másolva!
2015.11.20. 08:14
Az Eb-kvalifikációt kiharcoló magyar labdarúgó-válogatottban alapembernek számító Fiola Attila nélkül kénytelen kiállni a Puskás AFC a hétvégi, békéscsabai bajnokira.

„Nagyon hosszú volt a válogatott pótselejtezője miatt beiktatott szünet, küzdöttünk sérülésekkel, voltak nehézségeink – mondta a puskasakademia.hu-nak Robert Jarni, a felcsútiak vezetőedzője. – Akikkel tudtunk, becsülettel készültünk a folytatásra. Az előre eltervezett munkát elvégeztük teljes egészében. Lesznek hiányzóink a Békéscsaba ellen, például Fiola Attilával sem számolhatunk, aki combizomsérüléssel tért vissza a válogatottól. Megfelelő mennyiségű és minőségű játékos áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy sikerrel vegyük az előttünk álló öt mérkőzést a téli szünetig. Mindent megteszünk azért, hogy eredményesek legyünk és a helyünkre kerüljünk a tabellán a pihenőig. A Békéscsabának és nekünk is több olyan mérkőzésünk volt, amelyen a hajrában vesztettünk értékes pontokat. Mint mindig, most is próbáltuk fizikailag és mentálisan is felkészíteni a fiúkat az összecsapásra. Ha végig koncentráltan hozzuk az elvárt játékot, nem lesz gond.”

16. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető Nézőszám
November 21., szombat
15.30 Paks–Haladás Vad II István
15.30 Bp. Honvéd–Újpest Farkas Ádám
15.30 Békéscsaba–Puskás Akadémia Németh Ádám
15.30 Videoton–Vasas Pintér Csaba
15.30 DVSC–DVTK (Tv: M4) Iványi Zoltán
18.00 MTK–FTC (Tv: M4) Erdős József

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
9 órája

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
15 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49
Ezek is érdekelhetik