MK: folyt a vér a fradistával ütköző kapus fejéből – fotó!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.29. 08:31
null
Ijesztő látvány: a Busai Attilával ütköző kapus fejéből folyt a vér (Fotó: Facebook)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros úgy győzte le 4–1-re a Csákvárt a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, hogy ellenfele mind a két kapusát elveszítette. Gróf Dávidot kiállították (utólag elnézést kért tettéért), Kovács Attilát pedig egy ütközés után kellett lecserélni.

A Magyar Kupa-nyolcaddöntő 59. percében egy beadás után Busai Attila ütközött Kovács Attilával. A játékot meg kellett állítani, Kovácsot le kellett cserélni. A kapust a mentőknek fejsérülés miatt kellett kórházba szállítani, ahol nyolc öltéssel varrták össze a fejbőrét. A korábban már egy kapusát elvesztő Csákvárnál így mezőnyjátékosnak, a Puskás Akadémiától kölcsönvett Makrai Gábornak kellett kesztyűt húznia.

„Szeretnék az ellenfél kapusától elnézést kérni, nem akartam sérülést okozni neki – mondta Busai a fradi.hu-nak. – Nagyon szerencsétlen szituáció volt, végig a labdát néztem, sajnos a stoplisommal felsértettem a fejét, amely csúnyán felnyílt. Remélem, hogy a lehető leghamarabb maradéktalanul felépül.”

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
4 órája

Törökországban folytatja a Ferencvárostól távozó Pesics

Labdarúgó NB I
17 órája

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
21 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:37

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:56

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 18:35

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:58
Ezek is érdekelhetik