DVSC: beszakadt izom, herpesz a háton – ezért hiányzik Szakály

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 08:40
Kondás Elemér, a Debreceni VSC-Teva vezetőedzője talán már megálmodta a Paks elleni kezdőcsapatot, ugyanakkor azt is tudja, Szakály Péter legfeljebb a lelátóról szurkolhat a társainak. A Loki 29 esztendős csapatkapitánya egészségesen kihagyhatatlan lenne a kezdő tizenegyből, ám hosszú ideje nem számíthat rá trénere.

A hatszoros válogatott középpályás szerepelt a Szutjeszka elleni Európa-liga-párosmeccsen, pályán volt a Skonto Riga elleni két mérkőzésen, valamint a Rosenborg elleni hazai találkozón is, aztán nagyjából az az utolsó információ vele kapcsolatban, hogy a harmadik fordulóban megsérült a Honvéd elleni, 3–3-ra végződő összecsapáson, és legalább három hetet kell kihagynia.

Azt a meccset augusztus 2-án, csaknem két hónapja játszották Kispesten, Szakály Péter pedig még mindig nem futballozhat…

„Minden azzal kezdődhetett, hogy herpesz jött ki a hátamon, pihennem kellett volna, de az idény elején heti két meccset játszottunk, így erre nem igazán volt lehetőség – mondta Szakály Péter. – A Honvéd elleni meccsen beszakadt a combhajlító izmom, alighanem részben azért, mert gyulladás volt a szervezetemben. Amikor elkezdtem edzeni, nagy ízületi fájdalmaim voltak, begyulladtak a mirigyeim, és elkezdték keresni a kiváltó okot.”

„Jártam MR-vizsgálaton, voltam vérvételen, az orvosok vizsgálták a különböző szerveim működését, olyan gyulladás volt a szervezetemben, hogy képtelen voltam edzeni. El kellett tüntetni a herpeszt a hátamról, immunrendszer-erősítőket szedtem, aztán jött a diéta. Már második hete készülhetek a klub rehabilitációs edzőjével, Dankó Mihállyal, a jövő héten néhány gyakorlatot már a társakkal együtt végezhetek, és ha minden rendben lesz, a válogatott mérkőzéseket követő bajnokin talán visszatérhetek.”

A legnehezebb napok immár a futballista mögött vannak, ha minden jól alakul, október 17-én, a Békéscsaba ellen Szakály Péter újra NB I-es találkozón léphet pályára.

Legfrissebb hírek

Ma érkezik Magyarországra a DVSC spanyol vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Távozik a DVSC labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója

Labdarúgó NB I
4 órája

Káosz és edzőkeringő jellemezte a Loki bajnoki évét

Labdarúgó NB I
7 órája

Szuhodovszki Soma a Vidi elleni bombájáról: „a legjobbkor jött!”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:25

Már nem Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 17:12

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Női kézi: öt felkészülési meccset játszik augusztusban az FTC

Kézilabda
2025.06.09. 20:17
Ezek is érdekelhetik