Vidi: három játékos távozása elé nem gördítenek akadályt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.26. 13:35
null
Kovács Zoltán nem akar visszamutogatni az elődökre (Fotó: vidi.hu)
Kovács Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton új sportigazgatója a legégetőbb feladatokról, az edzőjelöltekről, első benyomásairól és céljairól beszélt, valamint elmondta, Marko Pajac, Álvaro Brachi és Kleinheisler László távozhat Székesfehérvárról.

Kovács Zoltán a vidi.hu-nak elmondta, az átigazolási időszak vége előtt szeretnék még megerősíteni a keretet, elsősorban támadót keresnek, valamint vezetőedzőt is, mert bár elégedettek Pető Tamással, pro licenc híján csak ideiglenesen vezetheti a csapatot. Elképzelhető, hogy távozók is lesznek.

„Semmit nem zárok ki, tehát előfordulhat, hogy lesz olyan, aki jelen pillanatban az első csapat kötelékébe tartozik, ám megválunk tőle – mondta Kovács Zoltán. – A helyzetünket nem könnyíti meg, hogy egy külföldi helyünk van. Elképzelhető tehát, hogy csúnya szóval élve, helyet kell csinálnunk olyan nem magyar játékosnak, aki nagyobb hasznára lehet a csapatnak.”

„Marko Pajaccsal és Álvaro Brachival meg szeretnénk egyezni és nem gördítenénk akadályt a távozásuk elé. Kleinheisler Lászlóval és a menedzserével is többször egyeztettem személyesen, ám nem tudtunk egyezségre jutni. A játékos egyértelműen jelezte, hogy nem a Vidiben képzeli el a jövőjét. Nem örülök ennek, szerettem volna, ha nálunk folytatja, de nem találtunk megoldást.”

A sportigazgató az első benyomásairól nem akart bővebben beszélni, mert nem akar visszamutogatni. Kovács hisz benne, hogy kimászhatnak a gödörből, a cél pedig továbbra is kiharcolni a nemzetközi kupaszereplést, odaérni a dobogóra vagy a Magyar Kupán keresztül.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Koltai Tamás (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Reggina – Olaszország), Lang Ádám (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Pátkai Máté (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Pölöskei Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC)

Kölcsönből visszatérők: Kleinheisler László (PAFC), Szekeres Adrián (Dunaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Gábor Péter

Kiszemeltek: Asmir Suljic (Újpest)

Távozók: Arturo Álvarez (salvadori, szabadon igazolható), Juan Calatayud (spanyol, Atlético de Kolkata – India), Hudák Martin (PAFC, kölcsön után végleg?), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország, szabadon igazolhatóként),Papp Máté (dunaújvárosi kölcsön után Sopron, szabadon igazolhatóként), Szofian Sakla (marokkói, szabadon igazolható), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália, szabadon igazolhatóként), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható; érdeklődnek iránta: Vasas), Tar Zsolt (PAFC, kölcsön után végleg?), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után visszavonult)

Kölcsönbe távozók: Horváth Tamás (PAFC), Tomás Tujvel (szlovák, kecskeméti kölcsön után DAC – Dunaszerdahely, Szlovákia), Zsótér Donát (felcsúti kölcsön után ismét PAFC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, onnan Cigánd)

Távozhatnak: Álvaro Brachi (spanyol), Kleinheisler László, Marko Pajac (horvát), Szekeres Adrián

 

Legfrissebb hírek

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
2026.10.16. 23:09

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel

Légiósok
2026.10.13. 10:06