NB I: Benn maradtunk az öltözőben az elején – Csertői

2015.08.29. 23:02
A Ferencváros 2–0-s győzelmet aratott a Paks felett hazai pályán. A mérkőzés után a két vezetőedző az M4-nek értékelt.

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője: – Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban sajnos már nem annyira. Nem futottunk túl sokat, könnyen elveszítettük a labdát, hiányzott az akarat. Azért nem panaszkodhatunk, hiszen sorozatban a hetedik mérkőzésünket is megnyertük.Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője: – Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban sajnos már nem annyira. Nem futottunk túl sokat, könnyen elveszítettük a labdát, hiányzott az akarat. Azért nem panaszkodhatunk, hiszen sorozatban a hetedik mérkőzésünket is megnyertük.

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője: – Nagyon benn maradtunk az öltözőben a meccs elején. Túl sokat játszottunk kivárásra, aztán jöttek az egyéni hibák. Az első tíz percben nem is jött a kapu felé a Ferencváros, aztán következett két rossz passz, és máris elment a meccs. A második félidőben nyolc olyan kontrát vezettünk, amely mind gólveszélyes volt.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
4 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
13 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24