MTK: Olaszországba igazol a magyar válogatott kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.15. 07:01
Az MTK női labdarúgócsapatának magyar válogatott kapusa, Szőcs Réka az olasz élvonalbeli bajnokságban legutóbb negyedik helyen végző ACF Firenzéhez szerződik.

A kék-fehérek hivatalos honlapjának beszámolója szerint a 25 esztendős, ötszörös magyar bajnok játékos az előttünk álló szezon első felében erősíti majd a Fiorentina női csapatát.

„Régóta szerettem volna kipróbálni magam egy erősebb bajnokságban. Az MTK-val mindent elértünk idehaza, amit lehetett, megnyertük a bajnokságot és a Magyar Kupát, míg a Bajnokok Ligája főtábláján sikerült pontot szereznünk. Szívem csücske az MTK, szeretem a klubot, de évente két-három kemény mérkőzés kevés ahhoz, hogy fejlődjek” – mondta Szőcs, aki a 2010–2011-es idényben már védett Olaszországban.

A magyar válogatott első számú kapusa a hét végén utazik Firenzébe, hétfőn átesik az orvosi vizsgálatokon, kedden pedig edzőtáborba megy új csapatával.

A Fiorentina női együttese az előző idényben a negyedik helyen végzett a 14 csapatos olasz bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
15 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21
Ezek is érdekelhetik