Haladás: „Legutóbb Pelé rúgott olyan gólt, mint a ZTE játékosa”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 22:42
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás felkészülési mérkőzésen hazai pályán 3–1-re kikapott a másodosztályú Zalaegerszegtől. A szombathelyieket irányító Mészöly Géza elégedett volt a próbajátékon részt vevő – és gólt szerző – Szasa Popin teljesítményével, míg a zalaiak harmadik találatát Pelé egyik góljához hasonlította



„Az első félidőben jó volt a szárnyjátékunk, többször is kijátszottuk a labdát a szélekre, viszont a pontos beadások elmaradtak. Nem mentségként mondom, de délelőtt is edzettünk. A szünet után is sokat dolgoztak a játékosaim, ám az egyéni hibák megpecsételték a sorsunkat. Pedig nem tapasztalatlan együttes lépett pályára ekkor sem, hét labdarúgó is élvonalbeli múlttal rendelkezik közülük. A csapat tartását mutatja, hogy nulla kettő után is felálltunk, mentünk előre, de aztán kaptunk egy olyan gólt, amilyet legutóbb Pelé rúgott. Bosszantó, hogy a felkészülési meccseken eddig csak két gólt szereztünk, de ezt a sok munkára fogom. Fásult a csapat, ám ebben az időszakban így van rendjén. A folytatásban azonban már többet szeretnék látni a fiúktól. Az utolsó két előkészületi meccsen már nem sokat cserélek” – mondta Mészöly Géza a haladas.hu-nak, majd kitért a próbajátékon szereplő és a ZTE ellen gólt szerző Szasa Popin teljesítményére is.

„Ma délelőtt edzett velünk először, kellemetlen stílusú csatár, nem csak a gólja miatt voltam elégedett vele. Magam is védő voltam, sosem szerettem az ilyen erőszakos játékosok ellen játszani. A héten velünk készül, a hét végéig eldől, marad vagy megy” – tette hozzá a Haladás vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
1 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
4 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
5 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
5 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
16 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
19 órája
Ezek is érdekelhetik