Haladás: „Az FTC más értéket, erőt képvisel, mint 2-3 éve”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.18. 16:18
A Haladáshoz 18 év után hazatérő Király Gábor vasárnap a Ferencváros ellen ismét pályára léphet a labdarúgó NB I-ben. A 39 éves kapus a szombathelyi klubhonlapnak adott nyilatkozatában a múlt mellett a holnapi összecsapásra is kitért, szerinte az a lényeg, hogy úgy jöjjenek le a pályáról, hogy mindent kiadtak magukból.

„Őszintén szólva – korábbi, angliai, németországi bemutatkozásaimmal ellentétben – a Halinál nem érzem magam új játékosnak, ha a stadionból körbenézek, látom, ahol felnőttem, derkovitsi gyerek vagyok – nyilatkozta a haladas.hu-nak a 18 év után visszatérő Király Gábor. – Ráadásul első hazai profi meccsemet éppen az FTC ellen játszottam, 18 ezer néző előtt 1–1 lett a végeredmény. Ha már a múlt: Halmosi Péter (Cucu) apukája és édesapám csapattársak voltak, ráadásul Halmosi Zoli bácsi volt a csapatkapitány – most meg a fia. A válogatottban már szerepeltem együtt Cucuval, bajnokit most játszunk majd először együtt.”Király Gábor. – Ráadásul első hazai profi meccsemet éppen az FTC ellen játszottam, 18 ezer néző előtt 1–1 lett a végeredmény. Ha már a múlt: Halmosi Péter (Cucu) apukája és édesapám csapattársak voltak, ráadásul Halmosi Zoli bácsi volt a csapatkapitány – most meg a fia. A válogatottban már szerepeltem együtt Cucuval, bajnokit most játszunk majd először együtt.”

„Ami a vasárnapi találkozót illeti, a bajnokesélyes FTC négy tétmeccsel előttünk jár, más értéket, erőt képvisel, mint két-három esztendeje. Az eredményre nem szeretnék tippelni, a lényeg, úgy jöjjünk le a pályáról, hogy mindent kiadtunk magunkból. Nem volt hosszú a felkészülés, de jó, hogy végre bajnokit játszhatunk” – tette hozzá a rutinos kapus.

LABDARÚGÓ NB I, 1. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 18., szombat
18.00 Újpest FC–Paksi FC (M4)
Szabó Zsolt
18.00 DVTK–Vasas Solymosi Péter
18.00 MTK–Puskás Akadémia Andó-Szabó Sándor
20.30 Bp. Honvéd–Videoton FC (M4)
Vad II István
Július 19., vasárnap
18.00 Békéscsaba–DVSC-Teva Pintér Csaba
18.00 Haladás–Ferencváros (M4)
Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
13 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
17 órája

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
22 órája

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Ír válogatott középpályással erősített az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 16:10

Kölcsönben Skóciába került a Ferencváros középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 21:55
Ezek is érdekelhetik