Videoton: visszatér, de nem biztos, hogy marad is a kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.03. 08:21
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a szlovák kapus, Tomás Tujvel a kecskeméti kölcsönjáték után visszatér a Videotonhoz, mert még két évig Fehérvárra köti a szerződése. A Nemzeti Sport osztályzatai alapján a szezon legjobb kapuvédőjének bizonyuló Tujvel ugyanakkor elmondta, még nem biztos, hogy marad is a bajnokcsapatnál.

„Nem tudom, mi lesz velem. Ami biztos, két évig még szerződés köt Székesfehérvárra, de hogy végül a következő idényben ott védek-e, nehéz lenne most megmondani. A felkészülés első napján jelentkezem az öltözőben, aztán meglátjuk, megyek vagy maradok. Nem aggódom a jövőm miatt, csapat nélkül csak nem maradok. Ami a Kecskemétet illeti, fájó szívvel hagyom ott a várost, szerettem ott védeni" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a Videoton kapusa.

Mint arról a Nemzeti Sport korábban elsőként beszámolt, a Videotonnál teljes átrendeződés várható kapusfronton. A lejáró szerződésű Juan Calatayud várhatóan távozik, és valószínűleg Horváth Tamás sem marad, ugyanakkor Fehérváron szívesen látnák a Puskás Akadémia játékosát, Braniszlav Danilovicsot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:Hudák Martin (PAFC, ?),Kleinheisler László (PAFC, ?), Papp Máté (Dunaújváros, ?), Szekeres Adrián (Dunaújváros, ?), Tar Zsolt (PAFC, ?), Tóth Balázs (PAFC, ?), Tomás Tujvel (szlovák, Kecskeméti TE), Zsótér Donát (PAFC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC), Pátkai Máté (Győri ETO), Priskin Tamás (Győri ETO)

Távozók: Juan Calatayud (spanyol, szabadon igazolható), Nikolics Nemanja (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Bordeaux – Franciaország, Legia – Lengyelország, Sporting – Portugália), Sándor György (szabadon igazolható, érdeklődnek iránt: PAFC)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, ?)

Távozhatnak: Horváth Tamás (érdeklődnek iránta: Paks), Juhász Roland (érdeklődnek iránta: külföld), Kleinheisler László (érdeklődnek iránta: Wroclaw – Lengyelország), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után lejár a szerződése), Tomás Tujvel (szlovák)

TOMÁS TUJVEL HOSSZABB, SZEZONÉRTÉKELŐ NYILATKOZATÁT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN.

 

Legfrissebb hírek

„Aki nem ismeri a tényeket, inkább ne szólaljon meg” – Kovács Zoltán reagált Boban Nikolov állításaira

Labdarúgó NB II
9 órája

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

„Akkor kezdődött, amikor Marko Nikolics elhagyta a klubot” – Boban Nikolov szerint ezért indult el a Videoton a lejtőn

Labdarúgó NB II
Tegnap, 20:08

Joan Carrillo: Spanyolország védekezésben a mezőny fölé nőtt

Foci vb 2026
Tegnap, 18:34

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:20

A Videotonnál is dolgozott a Liverpool új kapusedzője

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:28

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:59

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:48