Újpest: a Vidi és a Loki korábbi játékosa jöhet, a szerb 3. ligás már itt van

2015.06.21. 07:55
Mint ismert, az Újpest FC első csapata szombaton a klub U21-es csapata ellen 2–1-re győzött felkészülési meccsen. A liláknál több új arc is feltűnt.

Az U21-es együttes ellen szereplő felnőtt Újpestben több fiatal játékos is lehetőséget kapott, a védelem közepén szerepeltetett Gubacsi Zoltán meglehetősen jó benyomást tett az első csapat tagjaira. A „nagyok" góljait a próbajátékon lévő szerb támadó, Djordje Bicsanin és Nagy I Gábor szerezte. A 24 éves szerb támadó legutóbb a hazája harmadosztályában, a saját csoportjában bajnoki címet nyerő, ezzel feljutó Celarevóban (Dunacséb) szerepelt.

A meccsen a már szerződtetett Kálnoki Kis Dávid és Windecker József mellett pályára lépett a hétfő óta a csapattal készülő Stieber András is.

Az igazolások terén még nem állt le az Újpest: a Nemzeti Sport értesülései szerint könnyen előfordulhat, hogy a klub legközelebbi szerzeménye a korábban a Videotonban, a Debrecenben, a Kecskemétben, legutóbb pedig Pécsi MFC-ben futballozó, védőként és középpályásként is bevethető Mohl Dávid lesz, aki jövő héten csatlakozhat az Újpesthez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, ?), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium), Toricska Rajmond (Salgótarján, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Djordje Bicsanin (szerb, Celarevo – Szerbia), Mohl Dávid (PMFC), Javi Navas (spanyol, Valladolid B – Spanyolország, próbajáték), Radó András (Haladás), Stieber András (Győri ETO, szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben: Lombard Pápa)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, ?), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, ?), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium), Szandro Cvejba (orosz)
Távozhatnak: Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
11 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00