Videoton: az OM és az Auxerre extrénere lehet az új vezetőedző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.23. 21:57
null
Bernard Casoni lehet a bajnokcsapat új edzője (Fotó: Reuters)<br />
A Nemzeti Sport értesülései szerint Bernard Casoni lehet a Videoton vezetőedzője a következő szezonban. A francia szakember legutóbb a Valenciennes-nél dolgozott.

 

Úgy tűnik, hogy a Videoton a bajnoki cím ellenére nem a csapatot jelenleg még irányító Joan Carrillóval képzeli el a jövőt, a spanyol tréner minden bizonnyal nem tölti ki a jövő nyárig szóló szerződését.

Információink szerint az új vezetőedző a francia Bernard Casoni lehet, úgy tudjuk, a felek szóban mindenben megegyeztek.

Az 53 éves szakember játékosként a Cannes-ban, a Toulonban is szerepelt, 1990 és 1996 között az Olympique Marseille-t erősítette, amelynek színeiben 240-szer lépett pályára. Harmincszor szerepelt a francia válogatottban is.

Pályafutása után Marseille-ben kezdte edzői karrierjét, az utánpótlásban dolgozott, de Rolland Courbis vezetőedző távozása után átmenetileg átvette a felnőttcsapat irányítását. Ezután gyakorlatilag minden évben új csapatnál próbált szerencsét: a tunéziai Etoile du Sahel, a Cannes, a Stade Tunisien, majd az örmény válogatott következett.

A Bastiánál aztán megtalálta számításait, 2005-től 2009-ig irányította a csapatot. Ezután rövid afrikai kitérő, majd a már említett Auxerre következett – 2012 decemberében nevezték ki, 2014 márciusában távozott.

Legutóbb a másodosztályú Valenciennes-nél dolgozott, a 2014–2015-ös szezont vele kezdte a csapat, de irányítása alatt a 18. és a 25. forduló között mindössze egy pontot szerzett, és a kiesőzónába esett vissza, így elküldték.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07