Videoton: Mourinho, a brutális magyar potenciál és a PL

2015.05.19. 08:12
null
Joan Carrillo bízik a magyar labdarúgásban, amely elmondása szerint újra a csúcsra érhet (Fotó: Korponai Tamás)
Joan Carrillo, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton vezetőedzője elmondása szerint remekül érzi magát Magyarországon, örül a bajnoki címnek, és úgy érzi, a magyar futballban „brutális potenciál” van.

„José Gomes távozása után én ülhettem le a kispadra, bár akkor még úgy tűnt, csak átmenetileg. A játékosok ismertek, kedveltek, így miután múltak a napok és a hetek, az új vezetőedző pedig még mindig nem érkezett meg, megkérték a vezetőséget, adjanak nekem egy lehetőséget. Szerencsére remekül kezdtünk, és sorra nyertük meg a meccseket, így a klubvezetőknek esélyük sem volt arra, hogy lecseréljenek” – mondta nevetve az El Confidencialnak Joan Carrillo, akit csak „spanyol Mourinhóként” becéz a lap.

„Nagyszerű edzőkkel dolgozhattam pályafutásom során, én azonban szeretném a saját stílusomat alkalmazni, senkire sem akarok hasonlítani. Mindenki elégedett lehet a bajnoki címmel, különösen, ha hozzátesszük, hogy olyan csapatokat előztünk meg, amelyek költségvetése jóval nagyobb, mint a Videotoné. Ez a kemény munka eredménye” – tette hozzá a Videoton mester.

„Brutális potenciál van a magyar futballban! Biztos vagyok benne, hogy az ország labdarúgása hamarosan újra a csúcsra ér, ehhez azonban változtatásokra van szükség. A spanyol módszert kell alkalmaznia Magyarországnak, azaz meg kell néznie, mi a nemzet futballjának erőssége. Nálunk a labdabirtoklás és a gyors, alacsony futballisták előtérbe helyezése volt a siker kulcsa” – mondta Carrillo, aki a céljairól is beszélt.

„Köszönettel tartozom Magyarországnak és a Videotonnak, folyamatosan fejlődni tudok, és remekül érzem itt magam, de természetesen nekem is vannak távlati céljaim. Az álmom, hogy egy nap José Mourinhóhoz hasonlóan egy Premier League-együttest irányíthassak…”

Legfrissebb hírek

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
2026.04.07. 11:31

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09

Az angol labdarúgás történetének legnagyobb veszteségét jelentette be a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.04.01. 17:50
Ezek is érdekelhetik