Videoton: Juhászt speciális módszerrel műtötték meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.13. 21:47
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton magyar válogatott középhátvédjét, Juhász Rolandot a gyorsabb felépülés érdekében speciális módszerrel műtötték meg Münchenben – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. A beavatkozásról és annak miértjéről dr. Kovács Tibor csapatorvos és a játékos beszélt a vidi.hu-nak.

„Hosszan tartó hasfali fájdalmak miatt kellett végül az operáció mellett döntenünk. Azt tudni kell, hogy Roli a Győr és a Nyíregyháza ellen is úgy lépett pályára, hogy a mérkőzések előtt fájdalomcsillapító injekciókat kapott. Mindenképp kellett valami megoldást találni a sérülésére, végül a minimál repair módszerrel végrehajtott műtét mellett döntöttünk. Minimál invazív operációt hajtottak végre, ami azt jelenti, hogy a lehető legkisebb sebészeti beavatkozáson esett át Juhász Roland. Ennek köszönhetően gyorsabb lesz a gyógyulása. Közösen utaztunk ki Münchenbe, ahol elvégezték az operációt, amely sikeres volt, vagyis gyors és szövődménymentes lesz a gyógyulása. Hamar visszatérhet válogatott védőnk, jövő héten már teljes értékű munkát végezhet” – nyilatkozta a székesfehérvári klub hivatalos honlapjának dr. Kovács Tibor csapatorvos. nyilatkozta a székesfehérvári klub hivatalos honlapjának dr. Kovács Tibor csapatorvos.

„A spanyolországi edzőtáborban a Bluewings elleni találkozón sérültem meg. A Győr elleni bajnokin a fájdalom miatt cserét kellett kérnem, és legutóbb a Nyíregyháza elleni bajnokin már a 2. perctől éreztem a fájdalmat, azt a találkozót azonban végigjátszottam. Az elmúlt időszakban több emberrel is egyeztettem, és szinte mindenki azt javasolta, hogy Münchenben operáltassam meg magam. Köszönettel tartozom a Vidinek, hiszen a klub mindenben támogatott engem, és hálás vagyok az orvosi stábnak is, akik szintén mindent megtettek azért, hogy a körülményekhez képest a leggyorsabban felépüljek. Nagyon sajnálom, hogy az MTK elleni rangadón nem lehetek ott a pályán, ez számomra különösen fontos mérkőzés. Jövő héten már ismét teljes értékű munkát végezhetek, szóval remélem, a Puskás Akadémia elleni meccsenújra ott lehetek a csapatban” – mondta Juhász Roland.

Legfrissebb hírek

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag hátrányból győzte le a Videotont – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
19 órája

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
21 órája

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

Népsport: Matyi bevarrta a Bernabéuban – hetvenéves lenne Májer Lajos

Népsport
2026.08.24. 07:33

Gömöri, a hős – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.08.23. 23:39

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23

Már csak a brit cégcsoporttal tárgyal Székesfehérvár a Videoton értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.08.19. 12:03