Újpest: Tíz perc után ismét sérülést szenvedtem - Kabát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 22:45
A Paks elleni szombati bajnokin eltiltása után ismét játszhat az Újpestben Jonathan Heris és Nagy Gábor, ellenben Kabát Péter és Vadász Viktor sérülés miatt hiányozni fog.

„Nem lesz a csapatban a hétvégén Vadász Viktor, aki hosszú ideje húzódó krónikus gyulladása miatt fontos döntést hozott meg a héten. Azért, hogy az Újpest FC csapatának rendelkezésére tudjon állni, halogatta a műtétet, de a fájdalmak erősödése miatt erre a jövő héten már sor kerül, amit rehabilitáció követ. Viktor és a szakmai stáb szem előtt tartotta azt is, hogy minél előbb kerüljön sor a műtétre, hogy már a nyári felkészülést teljes értékű munkával kezdhesse meg” – írta hivatalos honlapján az Újpest FC.

Ugyancsak sérülés miatt nem szerepelhet a hétvégén a hosszabb kihagyás után visszatérő Kabát Péter, aki vasárnap Debrecenben belső térdszalaghúzódást szenvedett. Azóta már meg is kezdte a gyógytornás és rehabilitációs gyakorlatokat, az erősítést.

„Rettenetes érzés, hogy tíz perc játék után ismét sérülést szenvedtem, és nem egy szerencsétlen mozdulat, hanem egy labdáért folyó küzdelem során. Nem volt már fájdalmam, százszázalékos voltam, így duplán kellemetlenül érintett az eset” – mondta az ujpestfc.hu-nak Kabát.

A klub fizioterapeutája megerősítette a hírt, és hozzátette, hogy nagyjából három-négy hét rehabilitáció vár a csatárra.

 

LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Március 13., péntek
19.00 Diósgyőri VTK–Pécsi MFC (Duna)
Solymosi Péter
Március 14., szombat
14.00 MTK Budapest–Videoton FC (Duna) Bognár Tamás
16.00 Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd Erdős József
16.00 Dunaújváros PASE–Kecskeméti TE Fábián Mihály
16.00 Nyíregyháza Spartacus FC–Ferencváros (Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00 Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC (Sport1) Iványi Zoltán
20.00Újpest–Paksi FC (Sport1)Pintér Csaba
Március 16., hétfő
19.00 Győri ETO FC–Lombard Pápa Szabó Zsolt
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik