Győri ETO: Borkai hiába dolgozott az új befektetőért?

2015.03.31. 13:53
A Magyar Olimpiai Bizottság mai sajtótájékoztatóját követően a szervezet elnöke, Győr polgármestere, Borkai Zsolt a Győri ETO FC ügyében is nyilatkozott az NSO Tv-nek. Elmondta, ha a tegnap bejelentett zár alá vétel az ETO FC Kft.-re is vonatkozik, akkor nem tud tulajdonost váltani a gazdasági társaság.

Borkai mellett kedden Szasa Sztevanovics sportigazgató is megszólalt. Őt az ETO mai edzésén kérdezték újságírók.

„Hétvégén jön a mérkőzés, biztos, hogy játszunk a Kecskemét ellen. A három román edzőn kívül mindenki itt van, a labdarúgók edzenek. Törekszünk arra, hogy végig tudjuk játszani a bajnokságot. A futballistákkal többször beszéltünk, akár fizetés nélkül is vállalják nyárig a játékot, mert sajnos van esély arra, hogy nem lesz pénz a fizetésre” – nyilatkozta a sportvezető.

Sztevanovics hozzátette, próbálnak mindent megtenni azért, hogy a mérkőzéseket zökkenőmentesen le tudják játszani. A sportigazgató azt is elmondta, hogy ő a végsőkig kitart, és amíg csak beengedik az irodába, dolgozik a klub jövőjéért.

A Nemzeti Sport értesülései szerint egyébként a februári béreket még megkapták a labdarúgók.

Ide kattintva megnézheti, mit gondol Borkai Zsolt mellett Szita Károly a sportlétesítmények fejlesztéséről.

Legfrissebb hírek

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
8 órája

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
15 órája

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
15 órája

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:19

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02
Ezek is érdekelhetik