DVSC: „Három Vidi-büntető, lényegében helyzet nélkül”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 12:27
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva 19 éves támadója, Balogh Norbert örül, hogy kezdőként lépett pályára a Videoton elleni Ligakupa-összecsapáson. Úgy érzi, csapata irányított szinte végig a meccs során, a fehérváriaknak alig volt helyzetük, mégis kaptak három büntetőt, és véleménye szerint nem igazságos a 2–3-as végeredmény.

„Nagyszerű érzés volt természetesen, hogy kezdőként léphettem pályára, ráadásul most először a Nagyerdei Stadionban – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Balogh Norbert. – Nyilván volt bennem egy kis izgalom, de alig vártam a mérkőzést. Éreztem, hogy minél jobban kell teljesíteni, és tudtam, hogy most lehet magam megmutatni. Teszem tovább a dolgomat, megpróbálok minél jobb formába lendülni, és bízom benne, hogy bajnoki mérkőzéseken is egyre több lehetőséget kapok majd."

A klub saját nevelésű támadója bánja, hogy elpuskázott egy nagy lehetőséget, és úgy véli, a Videotonnak alig volt helyzete az összecsapáson.
Balogh Norbert. – Nyilván volt bennem egy kis izgalom, de alig vártam a mérkőzést. Éreztem, hogy minél jobban kell teljesíteni, és tudtam, hogy most lehet magam megmutatni. Teszem tovább a dolgomat, megpróbálok minél jobb formába lendülni, és bízom benne, hogy bajnoki mérkőzéseken is egyre több lehetőséget kapok majd."

A klub saját nevelésű támadója bánja, hogy elpuskázott egy nagy lehetőséget, és úgy véli, a Videotonnak alig volt helyzete az összecsapáson.

„Nagyon sajnálom, hogy kihagytam azt a nagy zicceremet. Esküszöm, egy darabig ezt fogom gyakorolni – mosolygott a Loki csatára. – A hosszút szerettem volna kilőni, de sajnos nem sikerült. Legközelebb a rövidbe fogom rúgni izomból. A találkozón egyébként a Videotonnak alig volt helyzete, szinte mi irányítottunk végig. Ez az utolsó percben befújt büntető pedig egészen hihetetlen. Jovanovic alig ért hozzá az ellenfél játékosához, és a bíró máris fújt a sípjába. Három tizenegyest kapott a székesfehérvári együttes a kilencven perc alatt, lényegében úgy, hogy nem is volt helyzete. Nem érzem igazságosnak a végeredményt.”

A debreceniekre a hétvégén is rangadó vár, s Balogh szerint ha a Diósgyőr ellen is hasonló agresszivitással és összeszedettséggel futballoznak, akkor nem marad el a siker.

„Nagyon szeretnék a Diósgyőr ellen is pályára lépni. Ha ugyanilyen agresszivitással és összeszedetten játszunk, akkor megnyerjük a mérkőzést. Az utóbbi két bajnoki meccsünk nem sikerült jól, ám megfelelő hozzáállással és kellő koncentrációval megszerezhetjük a három pontot” – zárta mondandóját a fiatal támadó.

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28
Ezek is érdekelhetik