PMFC: végrehajtás nincs; csatár még lehet; Mohlék mehetnek?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.23. 11:39
A Pécsi MFC-vel kapcsolatban több kérdés is felvetődött az elmúlt időszakban. Az átigazolási határidő zárása előtt ezeket beszéltük végig a klub ügyvezetőjével, Győri Jánossal.

Kezdjük azzal, hogy a PMFC-nél már hetek óta hangoztatja a vezetőség, hogy csatárposzton még szeretnének erősíteni. Ehhez képest Győri János a Nemzeti Sport Online megkeresésére arról beszélt, hogy továbbra sincs előrelépés az ügyben, de mivel szabadon igazolható játékost keresnek, így ebben a kérdésben nem köti a klubot a mai határidő.

Nem úgy Mohl Dávid és Pölöskey Péter ügyében. A két játékos már korábban szabadlistára került, nem is készülhettek az első csapattal, de ha máig nem történik előrelépés az ügyükben, nem találnak klubot vagy nem szakítanak a Péccsel, akkor később már nem tudnak váltani.

„Ma éjfélig kiderül, mi lesz velük. Az sem zárható ki, hogy maradnak, de reméljük, az a keret fogja kivívni a bennmaradást, amely végigcsinálta a téli felkészülést Robert Jarni irányításával, illetve még egy csatár csatlakozhat ehhez a kerethez" – fogalmazott Győri, aki finoman utalt arra, hogy Pölöskeyékkel továbbra sem számolnak. Az NSO értesülései szerint a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a két labdarúgótól ma éjfélig közös megegyezéssel elválnak a pécsiek.

Győri Jánost azzal kapcsolatban is faggattuk, indul-e végrehajtás a labdarúgócsapatot működtető kft. ellen, az e-cegjegyzek.hu-n található adatok szerint ugyanis február 4-én a Pécsi Törvényszék végrehajtást rendelt el a PMFC-Sport Kft.-vel szemben.

„Ez a kérdés már nem aktuális, megoldódott az ügy, nem lesz végrehajtás" – kommentált röviden a sportvezető.

Az NB I-ben sereghajtó PMFC szombaton az Újpest vendégeként kezdi a tavaszi szezont.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Dimitar Makriev (bolgár, szabadon igazolható volt – legutóbb South China, Hongkong), Branko Ojdanic (bosnyák-horvát, szabadon igazolható volt), Branko Pauljevics (szerb, Partizan – Szerbia), Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható volt), Ivor Weitzer (horvát, NK Zadar – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek: –

Távozók: Wittrédi Dávid (DVSC, szabadon igazolható volt)
Kölcsönbe távozók: Beke Péter (Kozármisleny), Lantos Levente (Kozármisleny), Pókos Máté (Kozármisleny)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
–

Távozhatnak: Gránicz Patrik, Mohl Dávid, Pölöskey Péter
LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)    
2015. február 27., péntek
19.00 MTK Budapest–Paksi FC (Tv: Duna TV)
2015. február 28., szombat
14.00 Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK (Tv: Duna TV)
16.00 Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport 1)
16.00 Nyíregyháza Spartacus–Budapest Honvéd
16.00 Kecskeméti TE–Lombard Pápa
18.30 Újpest FC–Pécsi MFC (Tv: Sport 1)
2015. március 1., vasárnap
16.30 Győri ETO FC–Videoton (Tv: Duna TV)
18.30 Dunaújváros PASE–Ferencváros (Tv: Sport 2)

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
7 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46