Futsal: az utolsó fordulóban a Vasas lemaradt a felsőházról

Vágólapra másolva!
2015.02.16. 23:19
A Vasas pénteken kikapott, a Dunaferr hétfőn azonban nyert, így utóbbi csapat került be hatodikként, a futsal NB I felsőházi rájátszásába.

A Vasas pénteken váratlan vereséget szenvedett a Csömör vendégeként, így hétfőn bőven volt miért izgulnia. A két újonc összecsapásán a Dunaferr a békéscsabai Pioneers vendégeként azzal a tudattal léphetett pályára, hogy ha nyer, bekerül a legjobb hat közé, így a felsőházi rájátszásban vehet részt. Vasas pénteken váratlan vereséget szenvedett a Csömör vendégeként, így hétfőn bőven volt miért izgulnia. A két újonc összecsapásán a Dunaferr a békéscsabai Pioneers vendégeként azzal a tudattal léphetett pályára, hogy ha nyer, bekerül a legjobb hat közé, így a felsőházi rájátszásban vehet részt.

A hazaiak számára nem sok tétje volt a találkozónak, mégis az első félidőben 2–0-s előnyre tettek szert. A dunaújvárosiak azonban 3–0-nál sem adták fel, tíz perc leforgása alatt egyenlített, majd 4–3-ról fordítani tudott, így győzelmével a hatodik helyen zárta az alapszakaszt.

A többi találkozón: a játéknap rangadóján a Rába ETO 4–2-re legyőzte az Aramist, ezzel négypontos előnnyel nyerte meg az alapszakaszt a címvédő (hétfőn az Újszeged visszalépése miatt szabadnapos) MVFC-Berettyóújfalu előtt. A forduló meglepetését a Haladás okozta, amely 3–1-re legyőzte hazai pályán a Veszprémet.

A felsőházi rájátszásban hat, az alsóháziban három csapat szerepel a továbbiakban, előbbinél kétszer, utóbbinál négyszer játszik mindenki mindenkivel. A felsőházi csapatok közül az első 7, a második 5, a harmadik 4, a negyedik 3, az ötödik 2, a hatodik 1 pontot visz magával, az alsóháziak 5, 3, illetve 2 pontot.

FUTSAL NB I
18. FORDULÓ
Rubeola FC Csömör–Vasas 1988 Déli 3–2
(Maruzsi 17., Jenei 34., Varga Cs. 39., ill. Ragadics 18., Lak 27.)
Rába ETO–Aramis 4–2 (Csopaki19. – öngól, Moreno 22., Juanra 24., Harnisch 40., ill. Horváth Sz. 15., 36.)
Swietelsky-Haladás VSE–Futsal Club Veszprém 3–1 (Borsi 32., Hajmási 34., Vidák 40., ill. Tatai 8.)
Pioneers VFC–Dunaferr DF Renalpin 4–5 (Laksteter 18., 23., Veres 19., 33., ill. Safar 24., Aradi 27., Nagy A. 32., Ivacs 35., Schrancz 37.)

Az alapszakasz végeredménye
1. RÁBA ETO 16 12 3 1 98–28 39
2.
MVFC-BERETTYÓÚJFALU 16 11 2 3 72–35 35
3.
ARAMIS SE 16 10 2 4 89–51 32
4.
FUTSAL CLUB VESZPRÉM 16 10 2 4 69–42 32
5.
SWIETELSKY- HALADÁS VSE 16 8 2 6 84–74 26
6.
DUNAFERR DF RENALPIN FC 16 4 5 7 47–63 17
7.
1988 DÉLI FC 16 5 0 11 48–81 15
8.
RUBEOLA FC CSÖMÖR 16 3 0 13 44–95 9
9.
PIONEERS VFC 16 1 0 15 27–109 3
Az Újszeged visszalépett a bajnokságtól.

 

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36

Simán nyertek az olaszok, a magyar csapatnak nem lesz elég a döntetlen a továbbjutáshoz a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik