Vidi: „Hiába a nyolc pont előny, nagyon nehéz lesz a tavasz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.22. 18:43
A Videoton 17 fordulót követően fölényesen, nyolc ponttal vezeti a labdarúgó NB I-et, az együttes vezetőedzője, Joan Carrillo azonban nagyon nehéz tavaszra számít.

„A felkészülési időszak legfontosabb feladata, hogy a csapat teljesen felkészülten érkezzen meg az idei első bajnokinkra, Győrbe. Hétről hétre, sőt napról napra fejlődnünk kell – kezdte a vidi.hu-nak adott nyilatkozatát Joan Carrillo. – Az első edzőtáborban a fő hangsúly a fizikai felkészítésen lesz, de emellett természetesen szintén nagyon fontos a taktikai elemek gyakorlása is. Január végén hat napra hazautazunk, majd ismét visszatérünk Spanyolországba, és a második edzőtáborozás alkalmával már azon lesz a fő hangsúly, hogy ezeket a taktikai elemeket, minél jobban és eredményesebben tudjuk alkalmazni a gyakorlatban, az edzőmeccseken. Azaz a februári edzőtáborozás alkalmával több edzőmeccs vár ránk, mint januárban. Arra is figyelünk, hogy védekező és támadó taktikai elemeket is gyakoroljunk, hogy az első meccsen ezek már jól menjenek, a hibákat pedig addig kijavítsuk.”

„Hiába vagyunk elsők 8 pont előnnyel, ettől még nagyon nehéz tavasz vár ránk, amire tisztességgel fel kell készülni. Egyáltalán nem lesz könnyű számunkra a tavasz, hiszen több fronton is helyt kell állnunk. A keretünk igazán profi játékosokból áll. Mindenki jó állapotban tért vissza a téli szünetről, ami a szünetben elvégzett edzésmunka eredménye” – tette hozzá a Videoton spanyol trénere.

Carrillo a két új játékosra, Rémi Marévalra és Mirko Ivanovszkira is kitért.

A két új játékos közül az egyik ebben az idényben még nem játszott, így vele külön is dolgozunk, hogy minél hamarabb optimális formában legyen, de úgy gondolom, amúgy mindketten jó állapotban vannak.”Joan Carrillo. – Az első edzőtáborban a fő hangsúly a fizikai felkészítésen lesz, de emellett természetesen szintén nagyon fontos a taktikai elemek gyakorlása is. Január végén hat napra hazautazunk, majd ismét visszatérünk Spanyolországba, és a második edzőtáborozás alkalmával már azon lesz a fő hangsúly, hogy ezeket a taktikai elemeket, minél jobban és eredményesebben tudjuk alkalmazni a gyakorlatban, az edzőmeccseken. Azaz a februári edzőtáborozás alkalmával több edzőmeccs vár ránk, mint januárban. Arra is figyelünk, hogy védekező és támadó taktikai elemeket is gyakoroljunk, hogy az első meccsen ezek már jól menjenek, a hibákat pedig addig kijavítsuk.”

„Hiába vagyunk elsők 8 pont előnnyel, ettől még nagyon nehéz tavasz vár ránk, amire tisztességgel fel kell készülni. Egyáltalán nem lesz könnyű számunkra a tavasz, hiszen több fronton is helyt kell állnunk. A keretünk igazán profi játékosokból áll. Mindenki jó állapotban tért vissza a téli szünetről, ami a szünetben elvégzett edzésmunka eredménye” – tette hozzá a Videoton spanyol trénere.

Carrillo a két új játékosra, Rémi Marévalra és Mirko Ivanovszkira is kitért.

A két új játékos közül az egyik ebben az idényben még nem játszott, így vele külön is dolgozunk, hogy minél hamarabb optimális formában legyen, de úgy gondolom, amúgy mindketten jó állapotban vannak.”

Legfrissebb hírek

NB II: Budapest Honvéd FC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
34 perce

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56

Gála és látvány Fehérváron

Minden más foci
2026.01.01. 17:01
Ezek is érdekelhetik