Honvéd: román bajnok szerb csatárt igazoltak a kispestiek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.21. 13:20
null
Bratiszlav Punosevac a Manchester United ellen is játszott az Otelul Galati játékosaként a Bajnokok Ligája főtábláján 2011-ben
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Bratiszlav Punosevacot. A szerb csatár két és fél évre írt alá a kispestiekhez.

A Partizan Beogradnál nevelkedett 27 éves támadó nem először áll légiósnak: 2011 és 2013 között a román Otelul Galati futballistája volt, majd a legutóbbi szezonban Japánban játszott az Avispa Fukuokánál.

Punosevac 2011 januárjában került a galaci csapathoz, amellyel bajnoki címet nyert ugyanazon év tavaszán, és tíz meccsen két góllal járult hozzá a sikerhez.

A csatár a Radnicski Nistől érkezik a Honvédhoz, a szerb élvonalbeli együttesben ebben az idényben 9 bajnokin kapott szerepet, és egyszer volt eredményes.

GÓLJA AZ ANDERLECHT ELLEN 0:35-TŐL

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Bratiszlav Punosevac (szerb, Radnicski Nis – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Dávid (Soproni VSE), Botka Endre (Kecskemét), Csábi Mihály (Soproni VSE), Czuczi Márton (Békéscsaba), Daru Bence (Siófok), Lőrinczy Attila (Békéscsaba), Emmanuel Mensah (ghánai, FK Bodva Moldava nad Bodvou – Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: Hidvégi Sándor (Ferencváros, kölcsönben az MTK-nál), Kyle Doesburg (holland, HSV Hoek – Hollandia, próbajáték)
Távozók: Donald Bendé Bende (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Thomas Iyock Job (kameruni, szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, Haladás, szabadon igazolható volt), Cristian Portilla (spanyol, szabadon igazolható), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Fidelis Andria – Olaszország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Vereckei Dániel (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás)
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
–
Távozhatnak: –
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08