NB I: Kondást leköpték Győrben; sok nullával fegyelmez az MLSZ

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.25. 18:07
null
Akármi is történt, a végén Kondás Elemér nevetett Győrben <br />(Fotó: Szabó Miklós)
A Győri ETO, a Videoton és a Ferencváros egyaránt hat számjegyű pénzbüntetést kapott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kedden ülésező Fegyelmi Bizottságától, amiért szurkolóik – visszaesőként – megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak, illetve pirotechnikai eszközöket vittek be a stadionba. Nem is beszélve a debreceni vezetőedző, Kondás Elemér leköpéséről.

A Fegyelmi Bizottság (FEB) a Győri ETO–DVSC-Teva mérkőzéssel kapcsolatban a Győri ETO-t, mint visszaesőt szurkolóinak megbotránkoztató rigmusok bekiabálása (a játékvezető és más sportszervezet szidalmazása), valamint a rend nem megfelelő biztosítása (a vendégcsapat vezetőedzőjét a mérkőzés után levonuláskor egy néző leköpte) miatt 400 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A FEB a Videoton FC–FTC mérkőzéssel kapcsolatban a Videoton FC-t, mint visszaesőt szurkolóinak megbotránkoztató rigmusok bekiabálása (a játékvezető, az MLSZ és a vendég sportszervezet vezetőjének szidalmazása), valamint pirotechnikai eszközök bevitele és használata miatt 300 000 forint, az FTC-t, mint visszaesőt szurkolóinak megbotránkoztató rigmusok bekiabálása (MLSZ és a hazai sportszervezet szidalmazása) miatt 200 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

Bíró Péter ügyvezető (Lombard Pápa) – aki a Lombard Pápa–Budapest Honvéd mérkőzés szünetében a öltözőbe vonuláskor, majd a játéktérre történt kivonuláskor az öltöző épület előtt a játékvezető ítélete ellen szóban, sértő módon tiltakozott – 100 000 Ft pénzbüntetést kapott. A FEB a sportszakember részéről elkövetett fegyelmi vétség szankcionálásánál az FSZ szerint kiszabható minimum büntetést alkalmazta.

Waltner Róbert (Lombard Pápa) – aki akkor, amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben, belerúgott ellenfelébe – 2 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

További fegyelmi határozatok itt!

EMLÉKEZTETŐ – LABDARÚGÓ NB I, 15. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 21., péntek
19.00 Kecskeméti TE–Újpest FC 2–0Kassai Viktor 1525
November 22., szombat
14.00
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 0–2Szabó Zsolt
825
16.00
Dunaújváros PASE–MVM-Paks 1–0Andó-Szabó Sándor1511
16.00Puskás Akadémia FC–Szombathelyi Haladás 1–0Németh Ádám
704
18.00Nyíregyháza Spartacus–Pécsi MFC 4–0
Bognár Tamás
1559
20.00Lombard Pápa–Budapest Honvéd 1–1Pintér Csaba
480
November 23., vasárnap
16.30Videoton–Ferencváros 0–0Farkas Ádám
6100
18.30Győri ETO FC–Debreceni VSC-Teva 0–1Erdős József
1885
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Megvan, milyen mezben játszik Lisszabonban a magyar válogatott

Foci vb 2026
2025.10.14. 15:59

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Átlagosan csaknem hét magyar lép pályára az NB I-es csapatokban

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 16:00

NB II: a Vasas és a Videoton mellett a Budafok, a Soroksár, a Csaba és a Kecskemét is képernyőre kerül

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 09:23

Gyász: elhunyt Mezey György korábbi szövetségi kapitány

Magyar válogatott
2025.10.08. 07:51

Az MLSZ szektorbezárással is büntette az ETO-t az FTC elleni mérkőzésen történtek miatt

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 21:05
Ezek is érdekelhetik