Fradi: Lauth reméli, hamarosan bajnoki címet ünnepelhetnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.12. 11:38
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros német támadója, Benjamin Lauth a fradi.hu-nak adott interjújában elmondta, remekül érzi magát az együttesnél, és reméli, hamarosan aranyérmet ünnepelhetnek.

„Sikerült teljesen beilleszkednem a csapatba, így remekül érzem magam a Ferencvárosnál. Mielőtt ideigazoltam volna, akkor is tapasztalt futballistának számítottam, de első alkalommal szerződtem egy teljesen új országba. Az első hetek nem voltak könnyűek. Új nyelv, új klub, új környezet, ráadásul a családom is Münchenben maradt, nehéz szituáció volt. Mostanra azonban a pályán és a pályán kívül is kezdek kivirulni – mondta a fradi.hu-nak az egyre jobb formába lendülő Lauth, aki négy gólnál és két gólpassznál jár a szezonban. – Csatárként az a feladatom, hogy gólt lőjek. Ha jól játszom, de nem lövök gólt, az egy ideig elfogadható, de a szurkolók és én is azt várom magamtól, hogy minél eredményesebb legyek. Remélem, az őszi szezon hátralévő meccsein sikerül folytatnom a góltermelést. Ha így lesz, akkor az első félévemmel nem leszek elégedetlen. Azt azonban tudom, hogy ennél is jobbá kell válnom. Tavasszal már nem kellenek meccsek ahhoz, hogy formába lendüljek, így előbb el kell kezdenem az eredményes játékot. Feljebb akarunk jutni a tabellán, ehhez pedig elengedhetetlenek a gólok.”

A német támadót a legutóbbi csapata, az 1860 München és a Ferencváros közös jellemzőiről is faggatták.

„Furcsának tűnhet, de nagyon sok a hasonlóság az egyesületekben. A Fradi tíz éve nem nyert bajnokságot, az 1860 München pedig ennyi ideje nem jutott fel a Bundesligába. Bár a múltban mindkét klubnál voltak problémák, az a cél, hogy ez a sorozat minél előbb véget érjen. Ami a Fradit illeti, én is saját szememmel látom a fejlődést, sőt, tehetek is ezért. Nagyon remélem, nem kell sokat várni, hogy ismét aranyérmet ünnepelhessünk az NB I-ben.” fradi.hu-nak az egyre jobb formába lendülő Lauth, aki négy gólnál és két gólpassznál jár a szezonban. – Csatárként az a feladatom, hogy gólt lőjek. Ha jól játszom, de nem lövök gólt, az egy ideig elfogadható, de a szurkolók és én is azt várom magamtól, hogy minél eredményesebb legyek. Remélem, az őszi szezon hátralévő meccsein sikerül folytatnom a góltermelést. Ha így lesz, akkor az első félévemmel nem leszek elégedetlen. Azt azonban tudom, hogy ennél is jobbá kell válnom. Tavasszal már nem kellenek meccsek ahhoz, hogy formába lendüljek, így előbb el kell kezdenem az eredményes játékot. Feljebb akarunk jutni a tabellán, ehhez pedig elengedhetetlenek a gólok.”

A német támadót a legutóbbi csapata, az 1860 München és a Ferencváros közös jellemzőiről is faggatták.

„Furcsának tűnhet, de nagyon sok a hasonlóság az egyesületekben. A Fradi tíz éve nem nyert bajnokságot, az 1860 München pedig ennyi ideje nem jutott fel a Bundesligába. Bár a múltban mindkét klubnál voltak problémák, az a cél, hogy ez a sorozat minél előbb véget érjen. Ami a Fradit illeti, én is saját szememmel látom a fejlődést, sőt, tehetek is ezért. Nagyon remélem, nem kell sokat várni, hogy ismét aranyérmet ünnepelhessünk az NB I-ben.”

Legfrissebb hírek

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 20:34

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 12:04

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:42

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46
Ezek is érdekelhetik