A Fradi és a Vidi válogatott kiszemeltjei maradnak a meglepetéscsapatnál

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2014.11.10. 12:35
null
Az egyszeres válogatott Szabó János (jobbra) szerződést hosszabbított Pakson (Fotó: Mirkó István)
A téli átigazolási szezonhoz közeledve egyre több NB I-es labdarúgócsapatnál kezdőnek meg a tárgyalások az erősítésként kiszemelt játékosokkal, illetve azokkal, akiknek hamarosan lejár a szerződésük. Az élvonalban ebben a szezonban meglepetéscsapatnak számító Paksnál az elmúlt hetekben több olyan futballistával is megállapodtak a vezetők a folytatásról, akik kulcsembernek számítanak, és fél éven belül lejár a kontraktusuk.

 

Azokkal a játékosokkal, akiknek fél éven belül lejár a szerződésük, januártól szabadon tárgyalhatnak a kérők. Az NB I-ben az előző szezonban még a bennmaradásért harcoló, jelenleg viszont meglepetésre a 3. helyen álló Paksnál előrelátók a vezetők, megkezdték az egyeztetéseket az érintett kulcsjátékosokkal, sőt többel már meg is egyeztek.

A tolnaiak ügyvezetője, Haraszti Zsolt a Nemzeti Sport Online érdeklődésére elmondta, hogy két védővel, Báló Tamással és Szabó Jánossal már megegyeztek a folytatásról, a két játékos egyaránt újabb két évre írt alá, vagyis így 2017 nyaráig hosszabbították meg a jövő nyáron lejáró szerződésüket.

Szabó esete azért érdekes, mert az U20-as vb-bronzérmes védővel kapcsolatban az elmúlt évek során számos, a nemzetközi kupás helyekért vagy éppen bajnoki címért harcoló csapat érdeklődéséről lehetett hallani, többek között a jelenleg listavezető Videoton kívánságlistáján is szerepelt már, tavasszal pedig Dánia ellen bemutatkozott a felnőttválogatottban is. Ennek ellenére Pakson képzeli el a folytatást a 25 éves játékos. Döntésében minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy jelenleg sérüléssel bajlódik, és csak tavasszal térhet vissza (a nyáron keresztszalag-szakadást szenvedett), de korábban is volt már más ajánlata, és akkor is a maradás mellett döntött.

Jelen állás szerint jó eséllyel Fiola Attila is marad Pakson annak ellenére, hogy a Nemzeti Sport Online értesülései szerint nyáron konkrét megkeresést kapott a Videotontól, de a Fradinál és a Győri ETO-nál is szóba került a neve. A nemzeti csapatban a legutóbbi, Feröer elleni Eb-selejtezőn debütáló védővel közel állnak a megállapodáshoz.

Haraszti Zsolt elmondta továbbá, hogy a szintén jövő nyáron lejáró szerződésű Kovács Gáborral és Eppel Mártonnal decemberben tárgyalnak a folytatásról, illetve egyeztetni fognak a még egy évig, vagyis jövő decemberig szerződéssel rendelkező Bartha Lászlóval és Könyves Norberttel is, hogy már most hosszabbítsanak.

A 35 éves Kiss Tamással tavasszal egyeztet majd a paksi vezetőség, őt a fent említettek többségéhez hasonlóan jövő nyárig köti a szerződése a tolnaiakhoz. A támadó a legutóbbi fordulóban játszotta az ötödik meccsét ebben a szezonban, és a Lombard ellen gólpasszt is jegyzett. Lelátói pletykák szerint Pápán már szóba is került a neve a kiszemeltek között.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik