Paks: A Videoton érdeklődött, mégis maradtam - Szabó János

Vágólapra másolva!
2011.02.21. 15:25
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks játékosa, Szabó János a klub hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, hogy decemberben a Videoton megpróbálta szerződtetni, ő azonban maradt csapatánál, amelynél nemrég négy évvel meghosszabbította szerződését.

„Még karácsony előtt kerestek meg Fehérvárról, kérdezték, hogy milyen feltételekkel igazolnék hozzájuk. Elmondtam, majd néhány nappal később felhívtak, és mondták, hogy ők ezeket vállalni tudják. Végül azonban nem lett belőle semmi, és közben itt Pakson is olyan szerződést tettek elém, amely megfelelt a számomra, és így négy évre hosszabbítottam, aminek nagyon örülök” – fogalmazott Szabó János.

A Paks szerdán fogadja a Videotont a Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóján, a mérkőzéshez kapcsolódó hír, hogy a Sport Tv kérésére a mérkőzést az eredeti 13 óra helyett 18 órakor rendezik. Az első találkozón Székesfehérváron 1–1-es döntetlen született.

Legfrissebb hírek

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
12 perce

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
1 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
1 órája

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2 órája

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2 órája

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli, német válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik