Videoton: híres mesterektől tanult, újat akar mutatni - Carrillo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 08:33
A Videoton vezetőedzője, Joan Carrillo volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának. A szakember többek között a sikerek titkáról beszélt.

„Olyan játékosok alkotják a csapatot, akik taktikailag és technikailag is képzettek és nem mellesleg kiváló emberek is – kezdte sorolni a sikerreceptet az NB I-ben tíz forduló elteltével 30 ponttal listavezető Videoton vezetőedzője, Joan Carrillo. – Mindent beleadunk, a maximumra törekszünk és ennek köszönhetően eddig eredményesek is vagyunk.”Joan Carrillo. – Mindent beleadunk, a maximumra törekszünk és ennek köszönhetően eddig eredményesek is vagyunk.”

A szakember beszélt azokról az edzőkről, akikkel korábban dolgozott és kitért a filozófiájára is.

„Olyan edzőkkel dolgozhattam együtt még José Gomes és Paulo Sousa előtt, mint a korábban szövetségi kapitányként is ténykedő Javier Clemente, Ernesto Valverde, Paco Flores vagy éppen a jelenleg a Tottenhamet irányító Mauricio Pochettino. Tőlük sokat tanulhattam. Ami a felfogásomat, a stílusunkat illeti, megpróbálunk valami újat. A már bevált játékrendszereket persze mindig könnyebb folytatni, de én valami másra törekszem. Elsősorban a stabil védekezésre alapozunk, amit jól mutat, hogy csak három gólt kaptunk. Ebből kiindulva gyors, sok mozgásos játékot szeretnénk megvalósítani” – fogalmazott a szakember.

 

Legfrissebb hírek

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56

Gála és látvány Fehérváron

Minden más foci
2026.01.01. 17:01

Stopira: Visszavonultam, mégis ott leszek a világbajnokságon!

Foci vb 2026
2025.12.29. 06:45
Ezek is érdekelhetik