MK: Nem lesz különleges az Újpest elleni meccs - Kuntics

Vágólapra másolva!
2014.10.29. 09:48
Zoran Kuntics, az NB II-ben szereplő FC Ajka vezetőedzője úgy véli, az ő személye miatt önmagában nem lesz különleges csapata Újpest elleni Magyar Kupa-mérkőzése.

„Nem lesz különleges. Azért, mert én szerepeltem a Fradiban, a játékosaim még nem pörögnek fel jobban. Márpedig a csapat lényeg – szögezte le Kuntics, aki az 1995–1996-os idényben szerepelt a Ferencvárosban, bajnok lett és a Bajnokok Ligáját is megjárta. Később megbízott edzőként irányította a zöld-fehéreket. – Persze tisztességesen helyt akarunk állni az Újpest ellen, de ne beszéljünk mellé, körülbelül egy százalék az esély arra, hogy kiejtsük a lila-fehéreket. Csodára lenne szükség! Túl nagy kockázat lenne a legjobbakat pályára küldeni, meg is sérülhetnek, s annak később innánk meg a levét a másodosztályban.”Kuntics, aki az 1995–1996-os idényben szerepelt a Ferencvárosban, bajnok lett és a Bajnokok Ligáját is megjárta. Később megbízott edzőként irányította a zöld-fehéreket. – Persze tisztességesen helyt akarunk állni az Újpest ellen, de ne beszéljünk mellé, körülbelül egy százalék az esély arra, hogy kiejtsük a lila-fehéreket. Csodára lenne szükség! Túl nagy kockázat lenne a legjobbakat pályára küldeni, meg is sérülhetnek, s annak később innánk meg a levét a másodosztályban.”

A találkozó 12.30-kor kezdődik.

LABDARÚGÁS
MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ

12.30: Kisvárda (III.)–Vác (III.)
12.30: FC Ajka (II.)–Újpest FC
16.00: Pécsi MFC–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport2)
17.00: Szolnoki MÁV (II.)–MTK Budapest
18.00: Bp. Honvéd–Ferencváros (Tv: Sport1)
18.00: Gyirmót FC-Győr (II.)–Győri ETO
18.00: Csákvár (II.)–Békéscsaba (II.)

Legfrissebb hírek

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 21:56

Történelmi, négygólos győzelemmel mutatkozott be a BVSC új edzője az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 19:01

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 10:45

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 08:54

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

A Fradi 11 magyarral, de 10 légióssal is felállhatna; két válogatott játékos tért haza Felcsútra

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 14:51

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08
Ezek is érdekelhetik