FTC: „A Diósgyőr ellen eldől, mire vagyunk képesek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.04. 07:50
Az NB I 10. fordulójának rangadóján a DVTK-hoz látogat a Ferencváros labdarúgócsapata – előbbi a negyedik, utóbbi egypontos hátrányban az ötödik helyen áll a tabellán –, amelynek első számú kapusa, a válogatott keretben is számításba vett Dibusz Dénes szerint hazai szinten kimondottan erős riválissal mérkőznek meg, és eldől: mire is képesek az utóbbi meccseken visszafogott teljesítményt nyújtó zöld-fehérek valójában.

„Az előző néhány mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy terveztük – mondta Dibusz Dénes, a Ferencváros 23 esztendős kapusa. – Az Újpest és az MTK ellen gyengén játszottunk, a Haladás elleni mérkőzés pedig teljesen másképpen alakul, ha berúgjuk a helyzeteinket. A Diósgyőr ellen eldől, hogy valójában mire vagyunk képesek – erős, sőt, odahaza nagyon erős csapat ellen játszunk, a Diósgyőr immáron meghatározó tagja a magyar élbolynak. Bízom magunkban, vagyunk annyira jó csapat, hogy akár nyerjünk is.” Dibusz Dénes, a Ferencváros 23 esztendős kapusa. – Az Újpest és az MTK ellen gyengén játszottunk, a Haladás elleni mérkőzés pedig teljesen másképpen alakul, ha berúgjuk a helyzeteinket. A Diósgyőr ellen eldől, hogy valójában mire vagyunk képesek – erős, sőt, odahaza nagyon erős csapat ellen játszunk, a Diósgyőr immáron meghatározó tagja a magyar élbolynak. Bízom magunkban, vagyunk annyira jó csapat, hogy akár nyerjünk is.”

Az utóbbi négy mérkőzésen nem remekelt a Ferencváros, csak a Puskás Akadémiát gyűrte le Thomas Doll vezetőedző együttese (2–1), az MTK Budapest (1–2) és az Újpest ellen is (1–2) vereséget szenvedtek a zöld-fehérek, legutóbb pedig csak döntetlenre futotta erejükből az ezer sebből vérző Haladás ellen (0–0). A Diósgyőr ellen javíthatnak a fővárosiak a mérlegükön.

A bukaresti Eb-selejtezőn az óriási tét miatt a rutinos Király Gábort várja a kezdőbe Dibusz, de ígéretet tett arra, amennyiben mégis rá esne Dárdai Pál választása, minden tőle telhetőt megtesz majd a sikerért.

LABDARÚGÓ NB I, 10. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Október 3., péntek
19.00
Puskás Akadémia–Győri ETO 2–1 Solymosi Péter
Október 4., szombat
14.00Diósgyőri VTK–Ferencváros (M1) Iványi Zoltán
16.00
Debreceni VSC-Teva–Budapest Honvéd (Sport1) Fábián Mihály
18.00
Paks–Kecskeméti TE
Szabó Zsolt
18.00
Pécsi MFC–Videoton (Sport1)
Vad II. István
20.00Újpest–Dunaújváros PASE (Sport1)
Pintér Csaba
Október 5., vasárnap
16.30
MTK–Nyíregyháza (M1)
Farkas Ádám
18.30
Haladás–Lombard Pápa (Sport2)
Kassai Viktor
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 9 9 25–3 +22 27
2. MTK Budapest 9 7 2 14–10 +4 21
3. MVM Paks 8 5 3 15–4 +11 18
4. Diósgyőri VTK 8 5 2 1 14–8 +6 17
5. Ferencvárosi TC 9 5 1 3 13–8 +5 16
6. Újpest FC 9 3 5 1 6–5 +1 14
7. Puskás Akadémia FC 10 3 2 5 13–16 –3 11
8. Budapest Honvéd 9 3 1 5 9–10 –1 10
9. Győri ETO FC 9 3 1 5 14–16 –2 10
10. Pécsi MFC 9 2 4 3 11–14 –3 10
11. DVSC-Teva 9 2 3 4 6–8 –2 9
12. Lombard Pápa FC 9 2 3 4 5–13 –8 9
13. Kecskeméti TE 8 2 2 4 7–10 –3 8
14. Nyíregyháza Spartacus FC 9 2 2 5 8–13 –5 8
15. Szombathelyi Haladás 9 1 2 6 3–13 –10 5
16. Dunaújváros PASE 9 3 6 6–18 –12 2

 

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17
Ezek is érdekelhetik