NB I: Carrillo örül, hogy ilyen játékosokkal dolgozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.14. 19:17
A Videoton labdarúgócsapatát irányító Joan Carrillo nagyon elégedett volt játékosai hozzáállásával az Újpest ellen 2–0-ra megnyert bajnokin.

„Nagyon nehéz volt futballozni ilyen időben, főleg az első félidőben, ennek ellenére mindkét csapat több helyzetet is ki tudott alakítani – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője a mérkőzést közvetítő M1-nek. – Ők szerezték az első gólt, ezután pedig már nehéz helyzetben voltunk. A Videoton megérdemelten nyert.”

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, különösen az első félidőben tette játékra alkalmatlanná a pályát a sok eső, emiatt nem is tudtuk a szokott játékunkat játszani – értékelt a Videotont irányító Joan Carrillo. – Az volt talán a siker kulcsa, hogy az összes játékosom nagyon motiváltan futballozott, különösen igaz ez a válogatottból visszajövőkre. Örülök, hogy ilyen labdarúgókkal dolgozhatok.” Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője a mérkőzést közvetítő M1-nek. – Ők szerezték az első gólt, ezután pedig már nehéz helyzetben voltunk. A Videoton megérdemelten nyert.”

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, különösen az első félidőben tette játékra alkalmatlanná a pályát a sok eső, emiatt nem is tudtuk a szokott játékunkat játszani – értékelt a Videotont irányító Joan Carrillo. – Az volt talán a siker kulcsa, hogy az összes játékosom nagyon motiváltan futballozott, különösen igaz ez a válogatottból visszajövőkre. Örülök, hogy ilyen labdarúgókkal dolgozhatok.”

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesből szerzett góllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:00

Kétgólos hátrányból állt fel az Újpest, döntetlennel zárult a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 19:38

Az eddig utolsó ZTE a friss érkezője góljával legyőzte az éllovas Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 17:22