FTC: a szakmai stáb a héten meghajtotta a keretet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.07. 19:06
A héten az erőnléti munkára helyezte a hangsúlyt a Ferencváros labdarúgócsapatának szakmai stábja. Ralf Zumdick a fradi.hu-nak elmondta: céljuk a jelenleginél is jobb állóképesség elérése volt, mintegy pótolandó a nyáron nem teljes alapozást.

„A válogatott mérkőzések miatt most több szünetünk van a bajnokságban, amit szeretnénk minél hasznosabban tölteni – mondta Zumdick. – Elsősorban fizikailag terheljük a fiúkat, kemény edzéseket tartunk nekik ebben az időszakban. Javulnunk kell a stabilitásban, ez mindegyik csapatrészt érinti. A nyáron a korai Európa-liga-mérkőzések miatt nem sikerült teljes alapozást csinálnunk, ezért most is komoly fizikai munkát kell elvégezni. Azt szeretnénk elérni, hogy az NB I-ben miénk legyen a legfittebb csapat. Óriási erőt és magabiztosságot ad ugyanis, ha a meccs közben érzed, hogy jobban bírod erővel, mint az ellenfél játékosai."Zumdick. – Elsősorban fizikailag terheljük a fiúkat, kemény edzéseket tartunk nekik ebben az időszakban. Javulnunk kell a stabilitásban, ez mindegyik csapatrészt érinti. A nyáron a korai Európa-liga-mérkőzések miatt nem sikerült teljes alapozást csinálnunk, ezért most is komoly fizikai munkát kell elvégezni. Azt szeretnénk elérni, hogy az NB I-ben miénk legyen a legfittebb csapat. Óriási erőt és magabiztosságot ad ugyanis, ha a meccs közben érzed, hogy jobban bírod erővel, mint az ellenfél játékosai."

A szakember beszélt a fiatalok beépítésének fontosságáról.

„Thomas Doll és én is folyamatosan figyeljük az utánpótlás-játékosokat. Ha látunk egy tehetséges fiatalt, akkor azt örömmel kipróbáljuk a Ligakupában, ahogyan történt ez a legutóbbi összecsapáson is, amelyen számtalan fiatal mutathatta meg magát. A közös munkák alkalmával látjuk rajtuk, hogy fejlődnek. Mi is szeretnénk, ha egyre több korosztályos labdarúgónak adhatnánk több lehetőséget, és amennyiben elérik a kívánt szintet, ez meg is történik majd. A lehető legtöbbet akarjuk kihozni belőlük."

Legfrissebb hírek

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
7 órája

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
9 órája

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33
Ezek is érdekelhetik