Videoton: „Próbálunk elszakadni a vetélytársainktól”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.03. 17:16
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton két 3–0-s győzelemmel kezdte az idényt, így jelenleg jobb gólkülönbségének köszönhetően az élen áll. Sándor György a klub honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, szeretnének elszakadni a vetélytársaktól a bajnokság elején.

„Kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést, nem tudtuk azokat a feladatokat megvalósítani, amiket a mester kért tőlünk, talán kicsit túlzottan is magabiztosak voltunk. Ez gyorsan elmúlt, hiszen a Dunaújváros próbált meglepni minket, rendkívül bátran játszott. Az mindenképp pozitív, hogy három akciógólt szereztünk és még további helyzeteink is voltak. Magabiztosan nyertünk újra, próbálunk elszakadni a vetélytársainktól már a bajnokság elején. Az, hogy az ETO az első fordulóban kikapott Pakson, nem szabad, hogy elaltasson minket. Mindent meg fogunk tenni, hogy őket is legyőzzük hazai pályán a következő fordulóban és kilenc ponttal indítsuk a szezont, ami igazán jó kezdés lehetne” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Sándor György.
vidi.hu-nak Sándor György.

Legfrissebb hírek

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 17:21

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

Népsport: Matyi bevarrta a Bernabéuban – hetvenéves lenne Májer Lajos

Népsport
2026.08.24. 07:33

Gömöri, a hős – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.08.23. 23:39

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23

Már csak a brit cégcsoporttal tárgyal Székesfehérvár a Videoton értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.08.19. 12:03