Haladás: Rocchi december 31-ig ír alá, szponzor állja a bérét - hivatalos

2014.08.22. 12:17
null
Artner Tamás megnézi, mit tud Rocchi<br />
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján bejelentette, Tommaso Rocchi december 31-ig kötelezi el magát a szombathelyiekhez, bérét egy magyar szponzor állja.

 

Az egykori olasz válogatott csatár – egyelőre – december 31-ig igazol Szombathelyre, a klubnak egy forintjába sem kerül a szerződtetése – olvasható a Haladás hivatalos honlapján.

Mint ismert, Artner Tamás vezetőedző péntek reggel sajtótájékoztatón azt mondta, nem javasolja a 36 esztendős Rocchi szerződtetését, ám úgy tűnik, meggondolta magát, s úgy döntött, megnézi, mire képes a korábban a Lazióban is megfordult csatár.

Tóth Miklós, a klub ügyvezető igazgatója a vaol.hu-nak elmondta, a Haladásnak egyetlen forintjába sem kerül Rocchi szerződtetése, ugyanis az olasz játékos bérét egy magyar szponzor állja – cserébe, a Hali mezszponzora lesz.

Rocchi jövő héten írja alá szerződését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Sopron), Hanzl Máté (Ajka – kölcsönből vissza), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Tommaso Rocchi (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország), Skriba Máté (Ajka – kölcsönből vissza), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe). Profi szerződést kaptak: Angyal Zsolt, Gyurján Márton, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér és Tóth Martin
Távozott/távozhat: Beliczky Gergő (Gyirmót FC Győr – kölcsön után végleg), Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Halmai Ramon (MTK), Hanzl Máté (Mezőkövesd), Hrepka Ádám (MTK), Kalász Milán (Ajka – kölcsönbe), Nagy I Gábor (Újpest), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza, majd Videoton), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Szalim Arras (algériai, legutóbb Csengtu Tiancseng – Kína), Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev – Ukrajna),

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08