Haladás: 20 millió a keret megerősítésére, de Artnernek nem kell Rocchi

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2014.08.22. 09:27
null
Artner Tamást (balra) nem győzte meg Tommaso Rocchi (jobbra) az edzéseken (Fotó: Maitz Kinga – <a href="http://www.haladas.hu" target="_blank">haladas.hu</a>)
Húszmillió forint rendkívüli támogatást nyújt a Haladás labdarúgócsapatának új játékosok igazolására a többségi tulajdonos szombathelyi önkormányzat – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Puskás Tivadar.



A polgármester szerint a többlettámogatással azt szeretnék elérni, hogy a Haladás játékoskerete megerősödjön és a csapat a bajnokságban továbbra is eredményesen szerepeljen.

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója elmondta: a 480 millió forintos költségvetéssel gazdálkodó csapat számára jelentős segítséget jelent minden anyagi támogatás, s ez most különösen jókor érkezik, mert több olyan labdarúgóval is tárgyalásban vannak, akivel erősíteni akarnak.

Az ügyvezető egyelőre nem kívánta megnevezni, hogy kiket szeretnének szerződtetni, sőt még azokat a posztokat sem jelölte meg, amelyeken az esetleges új játékosokkal erősítenének.

Tommaso Rocchi, a Lazio korábbi futballistája egy hete már részt vesz a csapat edzésein, ám az ő átigazolásával kapcsolatban Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője úgy nyilatkozott: az olasz csatár szerződtetését az edzéseken eddig nyújtott teljesítménye alapján nem javasolja.

A Haladás a 6. helyen végzett az elmúlt idényben, a mostani szezonban négy forduló után a 9. helyen áll.

Mint ismert, nagyjából egy hónapja hozták szóba Tommaso Rocchit a Haladással, augusztus elején pedig már Magyarországon tartózkodott a tar csatár, s élőben nézte meg a szombathelyiek bajnokiját. Az olasz támadó később leadta fizetési igényeit, aminek teljesítésére akkor nem futotta a Haladás költségvetéséből.

Rocchi mellett Emílson Cribari is a Haladás kiszemeltje volt, mindketten átmentek az orvosi vizsgálatokon. Cribari azonban családi okok miatt hazatért Brazíliába. Rocchival anyagi eredetű okok miatt nem kötöttek még szerződést.

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49
Ezek is érdekelhetik