Lombard: a szerb óriás kezdhet a Fradi ellen, ha lesz papírja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.31. 10:32
Az NB I 2. fordulójában vasárnap 16.30 órai kezdéssel a Lombard Pápa a Ferencvárost fogadja. Mátyus János pápai vezetőedző reményei szerint Szasa Popinnal a kezdőben, aminek viszont egyelőre adminisztratív akadálya van.

„A szerb Szasa Popin velünk edz, és ha tartózkodási engedélyt kap, illetve meglesznek a szükséges papírjai, kezdhetne a Fradi ellen. De most nem tudom, számíthatok-e rá" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Mátyus János, aki a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal közép-dunántúli regionális igazgatóságának jóváhagyására vár. Mátyus János, aki a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal közép-dunántúli regionális igazgatóságának jóváhagyására vár.

A 203 centiméter magas, 24 éves szerb támadó 2012-ben mutatkozott be hazája élvonalában, majd másfél éves román első osztályú kitérő után érkezett Pápára, ahol hároméves megállapodást írt alá a Lombarddal.

NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC (Tv: Duna)
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC (Tv: Sport1)
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE (Tv: M1)
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC (Tv: Sport1)
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1)
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd (Tv: Sport2)
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Vad II István

 

Legfrissebb hírek

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
4 órája

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36
Ezek is érdekelhetik