Honvéd: szüleivel egyeztetve Siófokra távozott a csatár

2014.07.08. 14:08
Daru Bence meghosszabbította a szerződését a Honvéddal, és 2015. június 30-ig kölcsönjátékosként az NB II-es Siófokban futballozik – tudtuk meg a kispesti labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

„Szüleimmel és a klubvezetéssel közösen arra jutottunk, hogy a fejlődésem érdekében az NB II-be igazolok – idézi a honvedfc.hu Daru Bencét. – Azt gondolom, jó döntést hoztam, amikor a számos kérő közül a Siófok ajánlatát fogadtam el. Bízom benne, hogy a feljutásért fogunk harcolni, és meghatározó játékosa lehetek majd a csapatnak. Hasznos volt számomra az NB III, de egy szinttel feljebb kellett lépnem. Sajnos az NB I-ben még nem tudtam bemutatkozni, de ami késik, nem múlik. Nem ijedek meg a munkától és a kihívásoktól." Daru Bencét. – Azt gondolom, jó döntést hoztam, amikor a számos kérő közül a Siófok ajánlatát fogadtam el. Bízom benne, hogy a feljutásért fogunk harcolni, és meghatározó játékosa lehetek majd a csapatnak. Hasznos volt számomra az NB III, de egy szinttel feljebb kellett lépnem. Sajnos az NB I-ben még nem tudtam bemutatkozni, de ami késik, nem múlik. Nem ijedek meg a munkától és a kihívásoktól."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Délczeg Gergely (MVM-Paks – kölcsönből vissza), Abdul Kader Keita* (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Kandia Traoré (elefántcsontparti, csapat nélkül, legutóbb Caen – Franciaország), Souleymane Youla (guineai, RFC Tournai – Belgium). Kölcsönből visszatért saját nevelésű játékosok, akik az első csapattal kezdhetik a munkát: Czár Richárd (Sopron – kölcsönből vissza), Erdélyi László (Sopron – kölcsönből vissza), Fejes János (Gyirmót – kölcsönből vissza), Karacs Péter (Balmazújváros – kölcsönből vissza), Nagy Mihály Krisztián (Kozármisleny kölcsönből vissza), Varga Máté (Putnok – kölcsönből vissza), Nikola Pantovics (szerb, Békéscsaba – kölcsönből vissza), Vólent Roland (Balmazújváros – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Emiliano Bonazzoli (olasz, ?), Daru Bence (Siófok – kölcsönbe), Délczeg Gergely (ZTE – kölcsönbe) Drissa Diarra (mali, Chiasso – Svájc), Erdős Gábor (KTE?), Alekszandar Ignjatovics (szerb, ?), Kovács János (Siófok), Ivan Lovric (horvát, ?), Arturo Lupoli (olasz, ?), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kiszemeltek: Ihrig-Farkas Sebestyén (Parma – Olaszország, próbajáték), Horváth András (Hatvan – próbajáték)
*április végén érkezett
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők: Daru Bence (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Kovács János (Bp. Honvéd)
Távozott/távozhat: Horváth Péter (MTK Budapest – kölcsönből vissza), Jusuf Dajic (bosnyák, ?), Kiss Zsolt (?), Pál András (Mezőkövesd?), Waltner Róbert (?)
Kiszemeltek: –
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
23 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08