Újpest: Proesmans nem bánta meg; 5000 eurós prémium?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.29. 09:34
Nemrég megírtuk, hogy Nikolas Proesmans az Újpest labdarúgócsapatából vissza szeretne térni Belgiumba, ám egy, szintén a hazájából származó sajtóhír szerint nem bánta meg, hogy a lilákhoz igazolt.
Proesmans két és fél éve szerződött Újpestre a Sint-Truidentől, és a kezdeti időszak bizony nem volt egyszerű számára.

„Az első hónapban nem sok mindent értettem. Azon a télen egyedüli belgaként érkeztem, így beiratkoztam egy magyar nyelvtanfolyamra. Addig a szüleimmel éltem, utána viszont egyedül egy idegen városban. Személyiségem fejlődése szempontjából nem bántam meg a döntésemet” – nyilatkozta a voetbalbelgie.be-nek a belga középpályás, aki azt is elmondta, hogy a Budapestet jól ismerő nagynénje mesélt neki a helyi viszonyokról.

Az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics a szerb Novosztinak adott interjút, amelyben beszélt a Diósgyőr elleni, tizenegyesekkel megnyert Magyar Kupa-döntőjükről is.

„Úgy érzem, megérdemelten nyertük meg a kupát. Azt viszont ne kérdezzék, mit éreztem, amikor a hosszabbítás második percében egyenlített a Diósgyőr. Egy pillanatra bevillant, hogy úgy járok, mint Diego Simeone a Bajnokok Ligája döntőjében” – mondta a szerb szakember.

A cikk említést tesz arról is, hogy a médium értesülése szerint fejenként 5000 eurós (mintegy másfél millió forint) prémium járt az újpestieknek a Magyar Kupa elhódításáért.
Legfrissebb hírek

Nebojsa Vignjevics: A második félidő elején nem lehetett ráismerni a csapatomra

Labdarúgó NB I
6 órája

Vignjevics folytatta a sort – idény közben érkező edző még nem kezdett vereséggel

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 15:00

Janeiro a Ferencváros–Braga párharcról, Navarro irányításával a Loki a nemzetközi kupaszereplésre tör

E-újság
2026.03.06. 23:51

Váltani kellett – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 23:33

Nebojsa Vignjevics a DVTK új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 18:25

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Vignjevicstől hat hét után elköszönt a görög Iraklisz

Minden más foci
2026.01.07. 10:15

Nebojsa Vignjevics: Az Újpestnek az első három között lenne a helye!

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 13:04
Ezek is érdekelhetik