NB I: A Paks a semmiből rúgott gólt - Artner Tamás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.11. 21:05
A Paks Simon Attila tizenegyesgóljával 1–0-ra legyőzte a Haladást idegenben a labdarúgó NB I 28. fordulójában. Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője szerint a Paks a semmiből rúgott gólt.

„Jól alkalmazkodtunk a talajhoz. Ha játékban nem is, de lényegre törően, taktikusan, okosan futballoztuk. Uraltuk azt a játékot, amit ilyenkor kell játszani. Az ellenfélnek igazából pontrúgásból voltak lehetőségei” – vélekedett Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője a Sport Tv-nek adott nyilatkozatában.

„A Paks a semmiből rúgott gólt. Addig végig uraltuk a mérkőzést, annak ellenére, hogy ilyen körülmények voltak. Nem tudom megítélni, hogy jogos volt-e a büntető vagy nem. Attól kezdve az eredmény után futottunk. A második félidőben próbáltuk gyorsabbá tenni a csapatot, de nincs olyan játékosunk, aki ilyen körülmények között is meg tudná tartani elöl a labdát. Az a csapat győzött, amely jobban tudott alkalmazkodni a talajhoz. Ha nincs a tizenegyes, teljesen más lett volna a játék képe” – értékelt Artner Tamás, a Haladás trénere.

Legfrissebb hírek

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 20:21

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2025.04.18. 11:29

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:37
Ezek is érdekelhetik