FTC: A gól kisebbfajta csoda számomra - Bönig

Vágólapra másolva!
2014.05.11. 12:07
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 28. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 2–1-re legyőzte a Diósgyőrt. A zöld-fehérek első találatát a német balhátvéd, Philipp Bönig szerezte, aki a klubja hivatalos honlapjának elmondta, egy teljesen új érzést ismert meg a gólszerzéssel.

„Azt is mondhatjuk, teljesen új érzést ismertem meg a gólszerzéssel. Nagyon fontos mérkőzésen vagyunk túl, rendkívül boldogok vagyunk, hogy sikerült nyernünk. – mondta Bönig a fradi.hu-nak. – Az elmúlt hetekben több győzelmet is arattunk, de a Diósgyőr elleni volt a legfontosabb, mert harcban kellett maradnunk a harmadik hely megszerzéséért. Nagyon örülök, hogy megszereztem első gólomat a Fradiban. Mivel rég voltam már eredményes, így a gól kisebbfajta csoda számomra. Nem volt óriási lövés, de a labda szerencsére eljutott a kapuig.”fradi.hu-nak. – Az elmúlt hetekben több győzelmet is arattunk, de a Diósgyőr elleni volt a legfontosabb, mert harcban kellett maradnunk a harmadik hely megszerzéséért. Nagyon örülök, hogy megszereztem első gólomat a Fradiban. Mivel rég voltam már eredményes, így a gól kisebbfajta csoda számomra. Nem volt óriási lövés, de a labda szerencsére eljutott a kapuig.”

A német balhátvéd boldogságát fokozza, hogy nemcsak a meccsre kilátogató 11 ezer ferencvárosi szurkolónak, de a családjának is örömet tudott szerezni, amelynek tagjai a helyszínen tekintették meg a találkozót.

„Az elmúlt hetekben kemény és jó munkát végeztünk, a védekezés külön kiemelendő. A Diósgyőr ellen sem volt egyszerű helyzetünk, főleg nem az egyenlítő találat után, de a kapott gólt követően is koncentráltak maradtunk. Külön öröm, hogy Böde Dániel döntötte el a meccset, harcolunk tovább a harmadik helyért” – tette hozzá Bönig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik