Paks: „A Man. Cityhez képest jól jöttünk ki a hétvégi meccsből”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.16. 12:44
A labdarúgó NB I-ben szereplő MVM-Paks játékos-edzője, Tököli Attila a Liverpool–Manchester City, valamint a Granada–Barcelona bajnoki mérkőzéseket is felemlegette, amikor a tolnai együttes legutóbbi és soron következő összecsapásáról fejtette ki a véleményét.

Mint ismert, a kieső helyen álló Paks az NB I 24. fordulójában kétgólos hátrányból mentett pontot a Mezőkövesd otthonában, ráadásul mindkét találatát a második félidő elején szerezte.Mint ismert, a kieső helyen álló Paks az NB I 24. fordulójában kétgólos hátrányból mentett pontot a Mezőkövesd otthonában, ráadásul mindkét találatát a második félidő elején szerezte.

„Csupán annyi történt, hogy a térfélcsere után a csapat felvállalta a futást, a cseleket és a támadásokat. Sajnos a pontot az i-re így sem tudtuk feltenni. Holott a Mezőkövesdnek nem is volt helyzete, csak szabadrúgásokból veszélyeztetett, azok miatt viszont nem izgultunk, mert van egy jó kapusunk. Mázlink viszont nincs, mert a Kaposvár és a Mezőkövesd ellen is úgy lett döntetlen a vége, hogy a helyzetek alapján simán nyernünk kellett volna. És bár a győzelem elmaradása miatt nem kis keserűség volt bennem, az legalább kiderült, hogy van tartásunk, Ha azt veszem, hogy a hozzánk hasonlóan nulla kettőről egyenlítő Debrecen és Manchester City végül vereséggel zárta a hétvégi meccsét, egész jól jöttünk ki a helyzetből... Komolya fordítva a szót, a szombati meccs második félidejében nyilvánvalóvá vált: alibizve, betojva nem lehet játszani!” – szögezte le Tököli, aki biztosra veszi, hogy a paksiak a következő fordulóban legyőzik a listavezető Debrecent.

„Nincs más választásunk. A Debrecen jó csapat, a bajnoki cím várományosa, de nem verhetetlen – ez éppen a hétvégén, az MTK elleni meccsén bizonyosodott be. Amint az is, hogy a Granada is sikeres lehet a Barcelona ellen, holott előzetesen senki sem adott volna három forintot sem a győzelmére. A futballban az is szép, hogy bármi megtörténhet” – mondta a korábbi válogatott csatár.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY TÖKÖLINEK VAN-E BELESZÓLÁSA AZ ÖSSZEÁLLÍTÁSBA, PÁLYÁRA LÉP-E A LOKI ELLEN, ÉS HOGY MIT ÉRZETT A MEZŐKÖVESD ELLENI MECCS SZÜNETÉBEN, AKKOR KERESSE A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek

Tököli Attila: Engem aztán nem lehetett lerángatni a futballpályáról – ötvenéves lett a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 08:24

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57

NS-gálameccs: Balkányban avatott pályát az öregfiúk-válogatott

Minden más foci
2026.03.27. 21:50

Önbecsülés helyett – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.15. 00:47

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37

Az Újpest rengeteg helyzetet és egy büntetőt is kihagyott Pakson... ám így is fölényesen nyert!

Labdarúgó NB I
2025.11.23. 17:59

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 13:19
Ezek is érdekelhetik