NS: emlékezés a BEK-elődöntőre; kit vinne Suljic Újpestre? - csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.10. 00:18
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

A sportág vezetése megkezdte a sportág korszerűsítését, amelynek eredményeképpen remélhető lesz felzárkózása a legjobbak közé. Az iménti mondat éppen negyven évvel ezelőtt jelent meg a Képes Sportban, éppen amikor az Újpesti Dózsa BEK-elődöntőt játszott a Bayern Münchennel... Igen, ilyen is volt. A nagy párharc évfordulóján felidézzük a budapesti és a müncheni összecsapást, kiderül, miként vélekedett a német együttes egyik legjobbja, Uli Hoeness akkoriban a magyar bajnokról, s Várhidi Pál, az újpestiek edzője miért mondta azt, hogy semmi különös, amit a Bayern játszik. S persze a nagy névsorolvasás sem maradhat ki, azaz utánajártunk, az akkor pályára lépők közül kivel mi történt azóta. Tanulságos kör- és kórkép a csütörtöki Nemzeti Sportban.

A Nemzeti Sport kérdése: biztos, hogy a Ligakupa reformja a legfontosabb? Szerintünk nem!

A HLSZ szerint Matyi Dezső durva, arrogáns ultimátumot adott.

Asmir Suljic, az újpestiek technikás szélsője szívesen látná a Megyeri úton Kanta Józsefet és Muhamed Besicet.

A kanna balladája – tizenöt éve hunyt el a máig népszerű Fodor Imre, a Foci.

Lánykérés Pápán, avagy belovagolt a romantikus futballkapus.

Tavaly sok fejtörést okozott Rich Chernomaz szövetségi kapitánynak, ki legyen a hokiválogatott első számú kapusa a vb-n, de mi a helyzet most?

Szivós Márton szeretne ott lenni az Eb-n, de egyelőre az otthoni pihenésé a főszerep.

Extraliga, extra helyzet: a celldömölki asztaliteniszezőknek a szövetségi kapitányt kell legyőzniük csapatbajnoki címük megvédéséhez.

Ez és még számos érdekesség a Nemzeti Sport csütörtöki számában.

Legfrissebb hírek

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
3 órája

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
4 órája

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
7 órája

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
16 órája

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:11

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:06

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 20:00

Rekordközelben a Bayern, a ráadásban nyerte meg a rangadót a Dortmund

Német labdarúgás
2026.04.04. 20:30
Ezek is érdekelhetik