NB I: Olyan volt, mint a kéthetes balatoni vakáció - Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.19. 20:36
Mint ismert, a labdarúgó NB I 25. fordulójában a címvédő Győri ETO idegenben 2–1-re legyőzte a Lombard Pápát. A győriek az első félidő hajrájában kétszer is betaláltak, a házigazda azonban a végére alaposan megizzasztotta az ETO-t.
„Kicsit olyan volt, mint a kéthetes balatoni vakáció. Az első héten süt a nap, azt hiszi az ember, a másodikban is jó idő lesz, de nem süt ki a nap. Biztos előny tudatában megijedtünk az előnytől, azért, mert megyünk a Debrecen után és talán arra gondoltak a játékosok, hogy ennek a megtartása a fontos” – idézi Horváth Ferencet az eto.hu.

„Meglehetett volna az egy pont, ám a szerencse nem mellettünk állt. A fiúk nagyon keményen dolgoztak a második félidőben, elhitték, hogy a Győr még nem nyert. Reméljük, a folytatásban több szerencsénk lesz. Két olyan hibát követtünk el az első félidőben, amit ilyen szinten nem szabad, ezért kerültünk kétgólos hátrányba. A leglényegesebb, hogy nem adtuk meg magunkat, nem öt lett a találkozó vége” – mondta Tóth Bálint.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Női NB I: nyert, és élre állt a Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.24. 22:47

Győri örömkönnyek az öltözőben

Népsport
2025.02.24. 10:44

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában, elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged a nyolc között

Kézilabda
2025.02.10. 14:17

Tóth Barna: Fizikailag erősek vagyunk, ez lehet az egyik fegyverünk

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 08:01

A Győr legyőzte a Brestet, és nagy lépést tett a csoportelsőség megszerzése felé

Kézilabda
2025.01.18. 19:35
Ezek is érdekelhetik