NB I: „Még mindig Kovács István és Radó a legpiacképesebb”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.16. 06:58
A Videotonnal együtt a csapat válogatott középpályásának, Kovács Istvánnak is visszaesett a teljesítménye az elmúlt időszakban, legutóbb a lombard Pápa ellen már nem is kapott lehetőséget José Gomes vezetőedzőtől. Az őt képviselő F-Group menedzserirodánál azonban úgy vélik, a 22 éves középpályás továbbra is az egyik legpiacképesebb NB I-es labdarúgó.

„Kovács István sokat letett már az asztalra, Radó Andrással együtt még mindig a leginkább piacképes hazai futballistának számít. A Videoton játéka visszaesett az utóbbi időben, Kokónál is tapasztalhatunk megtorpanást, de még így is minden meccsen vannak olyan megoldásai, amelyekre az emberek felkapják a fejüket" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kovács Istvánnal kapcsolatban az F-Group menedzseriroda részéről a korábban az NB I-ben is futballozó Szabó Tibor.

„Noha még fiatal, máris példakép lehet, hiszen mindent alárendel a futballnak, és küzd azért, hogy valahogy kikerüljön ebből a helyzetből" – tette hozzá Szabó.

A fehérvári középpályás mellett a Haladás említett támadóját, Radót is a Filipovics Vladanhoz köthető menedzseriroda képviseli.

 

Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

Öt perc alatt két gólt lőtt, majd simán nyert a Videoton Szegeden

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 16:44

Pontot rabolt a Soroksár Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 18:52

Radó András: Vannak még terveim az élvonalban

Labdarúgó NB II
2026.04.08. 08:21

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54
Ezek is érdekelhetik