Kaposvár: Selymes nem ismeri Kinket, zambiai jöhet

2014.02.26. 12:04
Selymes Tibor ugyan nem ismeri Tarmo Kinket, de mivel akiket megkérdezett, jó véleménnyel voltak róla, szerződtették a kiesés elől menekülő csapatba. A Kaposvárhoz a jövő hét elején egy zambiai csatár is érkezhet.

Kedden edzett először a Rákóczi keretével Tarmo Kink, aki az ősszel a Győri ETO-ban szerepelt, majd kölcsönszerződésének lejártával visszatért az AS Vareséhez. Az észt válogatott játékos szerződést bontott az olasz klubbal, s ingyen kerül vissza Magyarországra.

„Nem ismerem Tarmo Kinket, de akiket megkérdeztem, mindannyian kijelentették, hogy erősítést jelentene, ezért szerződtettük. Kevés az időnk, muszáj minél gyorsabban beilleszkednie" – mondta Selymes Tibor a Nemzeti Sportnak.

A vezetőedző hozzátette, a jövő hét elején egy zambiai csatárt igazolhat még a Kaposvár, mert csatárposzton egyelőre a gambiai Jammeh Haruna, az eddig mindössze három élvonalbeli bajnokin pályára lépő horvát Luka Dominic, valamint a jobbára csak Ligakupa-mérkőzéseken lehetőséghez jutó Murai Márk szerepel. A 17 esztendős támadó a szerdai Ligakupa-nyolcaddöntőben ismét szerepelhet.

„Nyilvánvaló, hogy a szombati, Lombard Pápa elleni bajnoki fontosabb számunkra, ettől függetlenül a Videoton ellen a legerősebb összeállításban lépünk pályára, mert az idei első tétmérkőzésünket játsszuk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a felkészülés részének tekintsük a két Ligakupa-mérkőzést. Sérültjeink nincsenek, most már izgatottan várom a bemutatkozást" – jelentette ki a szakember.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08