Honvéd: mégsem kell műteni Vernes sérült vállát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.03. 12:18
Mégsem kell megműteni Vernes Richárd vállát, így a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd középpályása hamarosan megkezdheti az edzéseket. A 21 éves futballista még december harmadikán, a PMFC elleni Magyar Kupa-mérkőzésen sérült meg.

„Egy beadást követően rosszul estem. Próbáltam tompítani a kezemmel, hogy ne fejre essek, de ez rosszul sikerült, ezért kiugrott a vállam. Ott a pályán visszarakták a helyére. Utána úgy nézett ki, hogy elszakadt a vállamban egy ínszalag és meg kell műteni, de várni kell a sérülés után 6-8 hetet. Január 29-re volt időpontom, végül mégsem kell műteni – idézi a honvedfc.hu Vernes Richárdot. – Most ott tartok, hogy nyújtani kell a vállamat, hogy mind a két vállam jól tudjon mozogni. Miután ez megtörtént, meg kell erősítenem, és ezt követően beállhatok a csapathoz. Viszont addig is tudok edzeni minden más területre, hasra, lábra, de a felső végtagokra nem szabad.”Vernes Richárdot. – Most ott tartok, hogy nyújtani kell a vállamat, hogy mind a két vállam jól tudjon mozogni. Miután ez megtörtént, meg kell erősítenem, és ezt követően beállhatok a csapathoz. Viszont addig is tudok edzeni minden más területre, hasra, lábra, de a felső végtagokra nem szabad.”

Vernes hozzátette: reméli, az NB I tavaszi folytatásán már százszázalékos állapotban lesz.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
9 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik