Haladás: Artner szerint Ugrainak lelki gondjai voltak

2014.02.21. 23:31
A Haladás labdarúgócsapatát irányító Artner Tamás szerint Ugrai Roland nem érezte jól magát a Haladás öltözőjében, emiatt is akart a Ferencvároshoz igazolni.

„Sajnáljuk Roli távozását, mivel nagy erőfeszítéseket tettünk azért, hogy beépítsük a csapatba – nyilatkozta Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője a haladas.hu-nak. – Pedig ez nem volt egyszerű. 2007-ben került Szombathelyre, két évet az Illés Akadémián töltött, az első csapatban pedig már az ötödik évét taposta. Két esztendővel ezelőtt érkeztem a Haladáshoz, a korábbi két és fél év alatt hat bajnokin játszott, míg az én vezetésem alatt 42 meccsen kapott lehetőséget – maximálisan élvezte a bizalmamat. Minden csatárt elengedtünk előle: Vujovicsot, Orosst, Keneseit, Andorkát. A télen leültünk vele, közöltük, hogy elengedjük Andorkát, őt pedig be tudjuk építeni a kezdőcsapatba. Valamennyi téli edzőmeccsen kezdett, csupán egyen nem, amikor sérült volt. Sajnos már korábban is tapasztaltam vele kapcsolatban, hogy nem érzi jól magát az öltözőben. Ezt azzal indokolta, hogy nem fogadták el a társak. Ez a törökországi edzőtábor végére éleződött ki nála, úgy érzem, elsősorban emiatt volt szüksége a váltásra – mi támogattuk ebben. Ugrai akkor tud jól teljesíteni, ha ott, ahol futballozik, jól érzi magát. Az biztos, ha ezeken a lelki dolgain nem változtat, a Fradiban sokkal nehezebb dolga lesz. A profi futballban mindenhol, minden körülmény között teljesíteni kell, ha jól érzem magam, ha nem. További sok sikert kívánunk Roli pályafutásához, kívánjuk, találja meg számítását a Fradiban!”

Legfrissebb hírek

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Dmitrijeva 12 gólt dobott, az FTC kiütötte az Esztergomot a Magyar Kupából

Kézilabda
2026.03.12. 19:49

Ezúttal elmaradt a meglepetés, az újra élre álló FTC két góllal nyert Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 20:20

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44
Ezek is érdekelhetik