Videoton: Juhászra és Zé Luisra sem számíthatok - Gomes

2014.01.19. 09:50
José Gomes, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton portugál vezetőedzője több játékosára, köztük Juhász Rolandra sem számíthat az első spanyolországi felkészülési meccsükön.

„Jelenleg abban a periódusban vagyunk, amikor nagyon sokat gyakorlunk minden nap. A vasárnapi felkészülési meccsünk is egyfajta gyakorlás lesz, de másmilyen, mint az eddigie, hiszen most úgymond élesben gyakorolhatjuk azokat a taktikai variációkat, amelyeket edzéseken nap mint nap elvégeztünk. Ez visszajelzés lesz számunkra, hogy hol tart a csapat taktikailag, fizikailag. Öt napja kezdtük el a felkészülést, szóval nincs még minden játékos kifogástalan erőnléti állapotban” – mondta José Gomes vezetőedző a vidi.hu-nak. José Gomes vezetőedző a vidi.hu-nak.

„Fontos, hogy mindenkinek szeretnék lehetőséget adni vasárnap, de sajnos lesz néhány hiányzó. Juhász az egyik edzésen kisebb sérülést szenvedett, ő külön edz. Rajta kívül kérdéses Álvarez játéka, akit tavaly év végén megműtöttek, és bár együtt edz a csapattal, elképzelhető, hogy a Rijeka ellen még csak tíz-tizenöt percet játszik. A szombati edzésen sajnos egy szerencsétlen mozdulatot követően Zé Luis meghúzódott, emiatt úgy néz ki, rá sem számíthatok vasárnap. Ezen a találkozón még nem az eredmény lesz a legfontosabb. Persze mindenki szeretne nyerni, még a fiam is, amikor együtt játszunk, győzni akar. De ez még nem az a meccs lesz számunkra, amelyen az eredmény lenne a legfontosabb. Az elsődleges szempont, hogy senki se sérüljön meg, és mindenki élvezze a játékot. A csapat eddigi hozzáállásával, az elvégzett munkával maximálisan elégedett vagyok. Lépésről lépésre haladunk, de minden egyes játékossal teljes mértékben meg vagyok elégedve” – beszélt a hiányzókról és a játékosok állapotáról a szakember.

Legfrissebb hírek

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
2026.04.27. 21:16

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

Öt perc alatt két gólt lőtt, majd simán nyert a Videoton Szegeden

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 16:44

Dobos volt a hős, Lewandowski gólja sem segített a lengyeleken

Jégkorong
2026.04.17. 21:23

Fritsch Róbert: Az aranyéremért utazom az Eb-re

Birkózás
2026.04.17. 12:25
Ezek is érdekelhetik