Újpest: az egyik támadó próbázni ment, a másik kölcsönbe jöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.29. 09:21
Bár az Újpest FC vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics a napokban arról beszélt, hogy a sérülések miatt a legégetőbb szüksége jelenleg középső védőre lenne, most mégis úgy tűnik, támadóposzton változhat a keret. Igaz, nemcsak érkezővel, hanem lehetséges távozóval is számolnia kell a szakembernek.

Az Újpest hivatalos honlapján számolt be arról, hogy csatára, Horváth Richárd a másodosztályban 13. helyen álló Ceglédnél vesz részt próbajátékon. A 21 éves támadó a 2012–2013-as szezonban játszott DVSC elleni hazai bajnokin debütált az első osztályban az Újpestben, összesen három NB I-es találkozón lépett pályára. A jelenlegi idényben két élvonalbeli mérkőzésen kapott szerepet, a Ligakupában pedig öt találkozón egy gólt szerzett.

Eközben a belga sajtóban továbbra is tartja magát az a tegnapi hír, amely szerint a belga harmadosztályból érkező, belga-kongói Dieumerci Ndongala lesz az Újpest első téli szerzeménye, miután az Újpest vezetői megegyeztek a játékos kölcsönvételéről, illetve opciós jogot is szereztek a játékjogára. A támadó középpályás a La Louviere Centre együttesében ősszel 17 bajnokin nyolc gólt szerzett.

Az Újpest sajtóosztályán a Nemzeti Sport Online érdeklődésére egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták a Dieumerci Ndongala érkezéséről szóló belga sajtóhíreket.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Nagy János (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Zamostny Balázs (Vasas – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Grégory Christ (francia, Royal White Star Bruxelles – Belgium), Egerszegi Tamás (gyirmóti kölcsön után Diósgyőri VTK), Erős Ronald (?), Horváth Richárd (Ceglédi VSE, próbajáték), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Szélesi Zoltán (Vasas ?), Vermes Krisztián (Mezőkövesd ?)
Kiszemeltek: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Dieumerci Ndongala (belga-kongói, La Louviere Centre – Belgium)

 

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34