MTK: Garami már a Győrbe és a Fradiba is vitte volna Torghellét

2014.01.21. 10:38
Garami József, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK szakmai igazgatója elismerte, már a Győri ETO és a Ferencváros trénereként is szerette volna szerződtetni Torghelle Sándort, ám a csatárt csak most, a budapesti kék-fehérek szakvezetőjeként tudta csapatához csábítani.

„Eddig nem – felelte Garami József, az MTK szakmai igazgatója a Nemzeti Sport kérdésére, miszerint dolgozott-e már Torghelle Sándorral. – De az nem titok, hogy amikor a Győr és a Ferencváros edzője voltam, szorgalmaztam a leigazolását. Akkor nem sikerült, most viszont végre valóban együtt dolgozhatok vele. Nagy harcos, óriási küzdő, aki vezéregyéniség lehet a mi fiatal csapatunkban. Minden fiatal futballista számára csak jót tesz, ha olyan csapattárssal gazdagodik, aki sokszor szerepelt a válogatottban, aki külföldön is sikeres volt, és akire felnézhet. Torghelle Sándor és persze a másik új szerzemény, Vass Ádám érkezése egyértelműen jó hatással van a csapatra.”

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
16 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Emlékhelyet avatnak az MTK stadionjában Garami József tiszteletére

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:27

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46