Videoton: profi szerződést kötöttek a fiatal gólvágóval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.19. 13:53
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton a hivatalos honlapján közölte: profi szerződést kötött Havasi Dániellel. A 18 éves csatár januárban csatlakozik a fehérváriak második csapatához.

Havasi Dániel eddig a Videoton Csucsánszky Zoltán irányította U21-es csapatában szerepelt, ősszel viszont már több alkalommal is pályára lépett a Vidi II-ben. A legutóbbi szezonban a fehérváriak U19-es együttesével bajnok lett, 28 mérkőzésen 72 gólt szerzett. Vítor Campelos, a Videoton II portugál vezetőedzője felfigyelt rá, a 18 éves támadó pedig csütörtökön aláírta pályafutása első profi szerződését is.

„Nagyon boldog vagyok, egy álmom vált valóra azzal, hogy a Vidi profi játékosa lehetek ezentúl – idézi a vidi.hu Havasi Dánielt. – Rengeteget dolgoztam, hogy eljussak idáig, de tisztában vagyok azzal, hogy ez még nem az út vége, hanem csupán az eleje, így még nagyon sok munka vár rám. A célom természetesen az, hogy előbb-utóbb bemutatkozhassak az élvonalban is a Vidiben. Emellett a tanulás is fontos számomra, tavasszal fogok érettségizni Székesfehérváron a Kodolányi János Gimnáziumban. Szeretnék minden eddigi edzőmnek köszönetet mondani, különösképpen Csucsánszky Zoltánnak, aki az elmúlt években rengeteget segített nekem, és természetesen Vítor Campelosnak is, aki látott bennem fantáziát. Arra fogok törekedni minden edzésen és minden mérkőzésen, hogy bizonyítsam, nem tévedett, amikor megadta nekem a bizalmat."

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
5 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07